„Az Egyházban az első századoktól fogva voltak férfiak és nők, akik arra éreztek hivatást, hogy a megtestesült Ige szolgai állapotát utánozzák, és követni kezdték Őt oly módon, hogy követelményeinek – melyek a keresztség alapján az Ő halálának és föltámadásának húsvéti misztériumában való részesedésből következnek – különleges és radikális módon a szerzetesi hivatásban tettek eleget. Miközben így kereszthordozókká váltak, kötelességüknek érezték, hogy Lélek-hordozókká váljanak, valóban lelki férfiakká és nőkké, akik képesek arra, hogy a dicsőítés és a szüntelen kérő imádság, az aszketikus gyakorlatok és a szeretet cselekedetei által titokzatos módon gazdagítsák a történelmet.” Részlet II. János Pál pápa Vita consecrata kezdetű apostoli buzdításából.

 

Ferenc pápa szándéka szerint az idei egyházi évben hálaadással és különleges figyelemmel fordulunk a szerzetesi élet szépségei és értékei felé. Rovatunkat e szándék jegyében indítottuk el.

03 February 2016

Február 2-án, a Megszentelt Élet Napján négy, a Pécsi Egyházmegye területén működő szerzetesrend képviselője mutatkozott be a Pálos templomban. A beszélgetést szentségimádás, majd ünnepi szentmise követte, amelyet Udvardy György főpásztor celebrált – ez zárta le a 2014. november 30-án kezdődött, Ferenc pápa által meghirdetett Megszentelt Élet Évét.

28 January 2016

Február 2-án, a Megszentelt Élet Napján a Pécsi Egyházmegye területén élő szerzetesközösségek mutatkoznak be 16 órától a Pálos templomban, majd 18 órakor gyertyaszentelés és a Megszentelt Élet Évét lezáró ünnepi püspöki szentmise lesz. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök tartja.

17 October 2015

Ötszáz éve született Avilai Szent Teréz. A Nagy Szent Teréznek is nevezett kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház, idén összekötötték ezzel a jubileumi évfordulóval. A 16. században Szent Teréz alapította meg a Sarutlan Kármelita Rendet.

10 October 2015

1515-ben született Avilai Szent Teréz, akiről 2015-ben a Sarutlan Kármelita Rend a világon mindenütt programokkal, kiadványokkal, ünnepségekkel emlékezik meg. A Pécsi Egyházmegyében október 15-én Magyarszéken, a Sarutlan Kármelita Nővérek kolostorában lesz Avilai Szent Teréz főünnepe.

24 September 2015

Kozármislenyben, a Flüei Szent Miklós templomban szeptember 27-től október 4-ig tart az egyházközség lelkigyakorlata. A hét több napján ferences szerzetes atyák mutatják be a szentmiséket.

10 September 2015

Rangos díjat kapott a Betegápoló Irgalmasrend pécsi házfőnöke. P. Morvay Imre (Pio atya) a Pécsi Ételládák Mozgalom elindításáért és működtetéséért kapta meg a Hajléktalanokért Közalapítvány elismerését.

07 September 2015

A Megszentelt Élet Évének egyik legnagyobb szabású központi eseményére hívnak minden érdeklődőt a szervezők. Alábbiakban közöljük meghívójukat.

12 July 2015

Evangéliumi élet az egyházban, az alázatos Krisztus nyomdokainak követése embertársaink szolgálata által – ez a hitvallása az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közösségnek. A szerzetesnővérek két egyházmegyében vannak jelen: Magyarországon a Pécsi Egyházmegyében, Kozármislenyben és Erdélyben a Gyulafehérvári Egyházmegyében, Árkoson.

02 June 2015

„Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek” szlogennel indított a szerzetesi életet bemutató kampányt a Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak irodája a megszentelt élet évében. Kisfilmeken, blogbejegyzéseken, élettörténeteken keresztül ismerkedhetünk meg a szerzetesi élet hétköznapjaival.

27 May 2015

Ünnepélyes projektzáró rendezvényt tartottak május 26-án a pogányi faluházban.  A LEADER Térségek közötti együttműködés végrehajtására benyújtott Együtt, úton, egymáshoz nevű pályázati projekt zárult le. A programban négy szervezet egymással partnerségben valósított meg olyan fejlesztéseket, amelyek közös célja a Baranya megyét átszelő észak-déli gyalogos zarándokút – Mária-út, Magyar Zarándokút – szolgáltatásainak fejlesztése volt.

25 April 2015

Húsvét negyedik vasárnapja elénk állítja a Jó Pásztor ikonját, aki ismeri juhait, nevükön szólítja, táplálja és vezeti őket. Ezen a vasárnapon már több mint ötven éve, a Hivatások Világnapját ünnepeljük.

23 April 2015

Marton Bernát dallasi ciszterci szerzetes, paptanár a vendége a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának a héten. Bernát atya eddig összesen 32 maratont és 7 ultramaratont futott le. A pécsi intézmény belvárosi futóversenyt rendezett a tiszteletére.

 

05 March 2015

Advent első vasárnapján Erdő Péter bíboros nyitotta meg Magyarországon a megszentelt élet évét. Héray András FSO atyát, a „Krisztus Ügye” Lelki Család tagját, az MKPK irodaigazgatóját arra kértük, mutassa be az olvasóknak, kiket ünneplünk az év folyamán.

27 February 2015

A Betegápoló Irgalmasrend alapítója, Istenes Szent János ünnepén, március 8-án tartják világszerte a keresztény szellemiségű gyógyítás napját. A rend pécsi kórházának udvarán kedden 150 adag ételt osztottak a rászorulóknak.

23 February 2015

A Betegek XXIII. Világnapja alkalmából február 11-én délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutatott be a pécsi Irgalmas Rend Szent Sebestyén templomában.

23 February 2015

 

A Megszentelt élet és egyben Gyertyaszentelő napján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécs Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony templomban.

19 February 2015

Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, február 19-ét választották a Magyar Ápolók Napjának. A cél az ápolói munka megbecsülése, presztízsének növelése.

09 February 2015

A jótékonyság, az önkéntesség vonzza a fiatalokat. Sokan azonban megriadnak attól, hogy egész életüket feltegyék erre.

06 February 2015

Február 5-én, csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsterme adott otthont a Pálosaink, a fehér barátok című kiállításhoz csatlakozó tudományos konferenciának.

23 January 2015

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolta végig az érdeklődőket a „Pálosaink, a fehér barátok” című tárlaton Pécsett. A kiállítás egy szerzetesközösség hitét és tevékenységét, valamint történelmünkre és kultúránkra gyakorolt hatását mutatja be.

23 January 2015

Január 15-e a Magyar Pálos Rend főünnepe. Erre a napra minden évben Szent Pál kilenceddel készül a közösség.

23 January 2015

Február 3-án és 4-én két párhuzamosan futó múzeumpedagógiai programot szerveznek iskolai csoportok részére a pálosokról szóló kiállításon.

22 January 2015

December 16-án adták át a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának két új, csúcstechnológiával felszerelt laborját, amelyet a Pécsi Egyházmegye három iskolájának diákjai is használnak majd.

20 January 2015

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolja végig az érdeklődőket január 19-én 17.00 órakor a Pálosaink, a fehér barátok című tárlaton. A szerzetesközösség múltja és jelene a hitről és a kultúráról beszél, és a mai ember számára is olyan fontos üzenettel bír, mint az élni akarás.

16 January 2015

Szerdán Böjte Csaba testvér látogatott Kozármislenybe, a Flüei Szent Miklós templomba.  A szerzetesek évéhez kapcsolódó beszélgetést az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek szervezték.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség