A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2012. évi őszi pályázatának köszönhetően a Pécsi Egyházmegyében megszépül félszáz templom. Közéjük tartozik a diósberényi, Szent Imre herceg tiszteletére szentelt templom is.

A Szent Imrének szentelt barokk római katolikus templom 1775-ben épült Diósberényben. Homlokzatának kiképzése a megyében ritkaságnak számít, és figyelemre méltó a szószék és a barokk orgona is. A templomot 1993-ban újították fel adományokból, főleg a kitelepített falubeli németek által gyűjtött pénzből. A restaurálás során fedeztek fel egy régi freskót, melynek eredetét még tisztázni kell. A jelentős rekonstrukció ellenére a templom harangtornya megdőlt és az oldalfalak megrepedtek.

A pályázat keretében 2013-ban kezdődött meg a munka és bő egy év alatt a teljes homlokzatot kicserélték, az alapot megerősítették, új vízelvezetőrendszert építettek ki, valamint elkészült a bejárat körüli lépcső, a templom környezete új térburkolatot kapott és a templom mellett parkolóhelyet alakítottak ki.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség