Az áprilisi püspöki katekézis Jézus Krisztust, mint törvényhozót állította a középpontba. Az esti szentmise után kezdődő katekézist a Dóm Kőtárban rendhagyó módon Nyúl Viktor pasztorális helynök tartotta.

Nyúl Viktor tanításában elsőként arra a kérdésre adott választ, hogy a korabeli zsidó emberek mit értettek a törvény alatt: elsősorban Mózes 5 könyvét, a törvényre pedig úgy tekintettek, mint Isten ajándékára.

Jézus törvényhozó szerepének megértéséhez elsőként Máté evangéliumát hívta segítségül, amely sokszor beszél arról, hogy Jézus tanít. „Öt hosszabb beszédet is találunk ebben az evangéliumban, amelyek, egyes szentíráskutatók szerint Mózes 5 könyvének bizonyos értelemben a párjai. Jelképesen fogalmazva Jézus mint új Mózes tanítja a tanítványait.” – világított rá a pasztorális helynök, majd hozzátette, Jézus szerepe azonban ennél természetesen jóval nagyobb: „személyével, cselekedeteivel beteljesíti, elmélyíti azt, amit Isten az ószövetségben a törvényen keresztül üzenni kíván.” A Hegyi Beszédben Jézus az ószövetségből származó idézeteken keresztül világít rá arra, hogyan teljesíti ő be a törvényt. A maga tekintélyével nem felülírja vagy eltörli azt, hanem rávilágít a lényegre. Ezeken az idézeteken keresztül mutatta be a Nyúl Viktor, hogyan formálja át Jézus a törvényt a szeretet törvényévé. A Hegyi Beszéd elemzése után Máté evangéliumának 22. fejezetét idézte fel. Ebben a szentírási részben Jézust az írástudók próbára akarják tenni, kérdést tesznek fel neki a törvényről („Mester, melyik a főparancs a Törvényben?”), amelyre Jézus ószövetségi idézettel válaszol, bizonyítva, hogy a mózesi törvény még él, de már jézusi értelmezésben látjuk.

aprilisi puspoki katekezis

Végül János evangéliumának fejezeteiből emelt ki egy-egy gondolatot. Jézus halála előtti estén a búcsú beszédében azt mondja, ha szerettek engem, megtartjátok a parancsomat. A sokat idézett szentírási részletről a biblikus teológus elárulta, az eredeti görög szövegben a parancs megtartása helyett annak megőrzése szerepel, és ebben is azt látjuk, hogy a parancsok megőrzése, átadása a szeretetből ered.

Az idei tavasz püspöki katekéziseinek sora május 30-án Jézus Krisztus az imádkozó: a főpapi ima témájával zárul.

Hanganyag

Nyúl Viktor (mp3)

A hanganyagot készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség