A teremtett világ védelmére, megóvásának fontosságára hívták fel a résztvevők figyelmét azon a rendezvényen, melyet egyházmegyénk családreferatúrája szervezett 2022. március 20-án. Az erdei tornapályán megtartott, feladatokkal tarkított családi barangolón ökokvíz keretében is tesztelhették a teremtésvédelemmel kapcsolatos ismereteiket a családok.

Gyönyörű tavaszi időben 15 család, családonként 1-6 gyermekkel, összesen 55-en jöttek el az erdei tornapálya kis körére szervezett túrára, melyen a Pécsi Egyházmegye családreferatúrájának munkatársai, Kapitányné Légrádi Éva valamint Jáger Eszter teremtésvédelmi animátor segítették végig a családokat a nyolc állomásból álló feladatsoron.

A résztvevők játékos feladatok segítségével ismerkedtek meg az ökolábnyom fogalmával, a Mecsek élővilágával, valamint ökokvíz keretében tesztelhették, milyen mértékben élik környezettudatosan a mindennapjaikat és mit tudnának még tenni a fejlődés érdekében.

A közös barangolás egyik fő motívuma a fák oxigéntermelő és szén-dioxid feldolgozó szerepe volt, hálaképp a résztvevők meg is öleltek egy-egy fát az erdőben. A nap végén pedig minden gyermek elmondhatta, hogy mit tanult, mit visz haza magával a közös délelőttről, illetve a családok teremtésvédelmi ötletekről szóló kártyát és vászon táskát kaptak ajándékba, hogy otthon is folytatni tudják a teremtésvédelem gyakorlati megvalósításait.

A résztvevőktől sok-sok pozitív visszajelzés érkezett. A családok kiemelték az együtt töltött minőségi idő fontosságát, az együttlétet, a közös állomások teljesítését, az úton járás örömét. Ez adta az ötletet, hogy a családi barangoló május végén folytatódik, a szervezők szándéka szerint a Malomvölgyi-tóhoz. A programtervet pedig nagy szeretettel ajánlják plébániáknak is megvalósításra.

Fotó: Jáger Eszter

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség