Augusztus 6-án a katolikus egyház Jézus Krisztus színeváltozását ünnepli. A színeváltozás története az Újszövetségben mind a négy evangélistánál olvasható.
„[...] Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek." Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!" Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!" Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust." (Mt. 17, 1-9)
A színeváltozás során emberi testben ragyog fel Jézus isteni dicsősége, még a feltámadás előtt. A tanítványok számára ily módon nyer igazolást Krisztus isteni léte: arcának ragyogása és ruhájának fehérsége, valamint Mózes és Illés jelenléte (a törvény és a próféták képviselői) egyaránt arra utal, hogy Krisztus valóban a Messiás.
A jelenetnek több képzőművészeti ábrázolása is ismert. Ravennai mozaikon már a 6. században megjelenik, s innen származik az az ábrázolásmód, amely aztán a későbbi bizánci képek alapja lesz. A bizánci ikonokon ugyanis a Krisztus testéből kiinduló fénysugarak elérik és megvilágítják az apostolokat.
A színeváltozás talán legismertebb ábrázolása Raffaello Santi festménye. Az 1518 és 1520 között készített kép Raffaello utolsó alkotása, amelyet tanítványai fejeztek be. A kép azért kiemelkedő jelentőségű, mert egyszerre ábrázolja a színeváltozást és az Újszövetségben a színeváltozást közvetlenül követő jelenetet, amelyben Jézus kiűzi az ördögöt egy fiúból.
„Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani." Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!" Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?" Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel." (Mt. 17, 14-22.)
A festészet jellegéből adódóan nem időbeli művészet: jellemzően egy-egy esemény, egy-egy pillanat megragadására hivatott. Ha viszont mégiscsak vállalkozik arra, hogy több történést ábrázoljon egyszerre, annak sajátos tömörítés lesz az eredménye, s az összekapcsolt jelenetek közötti viszony feltárása számtalan értelmezést szül. Raffaello képét is ez teszi izgalmassá.
A festmény felső részén a fényben lebegő Krisztust láthatjuk, két oldalán Mózessel és Illéssel, alattuk pedig az apostolok ébrednek álmukból. A kép alsó részét a sötétebb tónusok uralják, s a tömegben jobb oldalon látható a fiú, akit megszállt az ördög. A fiút körülálló emberek közül néhányan felfelé mutatnak, sőt, maga a fiú egyenesen felpillant Krisztusra, a két jelenet között tehát létrejön az egység. A megszállott fiú felfelé irányuló tekintete utalhat arra, hogy a fent látható jelenet, vagyis Krisztus színeváltozása a fiú látomása – lehet ez akár az a mozzanat, amelyben Krisztus kiűzi belőle az ördögöt.
Egy bibliai történeteket ábrázoló festmény akkor lehet mély értelmű, ha képes új elemeket hozzáadni a szöveghez, s így új utakat nyit az értelmezés számára – a Krisztus színeváltozása című festmény kiválóan teljesíti ezt a feladatot. Raffaello képe olyan műalkotás, amely egyszerre ábrázolja az istenit és az ördögit, a megdicsőülést és a megszállottságot, a szabadságot és megkötöttséget, és a kegyelem megszabadító erejét. Gazdag lehetőséget ad a szemlélőnek az ellentétek közötti viszonyok átgondolására – akár a kép kontextusában, akár azon kívül, saját életében.
Pálfy Eszter
