Ünnepi szentmisével vette kezdetét Pécsett az a projektzáró rendezvény, amelyet a Pécsi Egyházmegye alapításának 1006. évfordulóján tartottak. Az eseményen hivatalosan is átadták „A Püspökvár Titkai – a Püspöki Palotától a Dzsámiig" című projekt során megújult épületeket és tereket.

„Az egyházmegye azt a tevékenységet kívánja folytatni, amelyet alapításakor ráruháztak: közösséget épít, és ebben a közösségben mindent megtesz, hogy felragyogtassa az örök élet reményét. Ezt a munkát segítik majd az említett projekt keretében megújult közösségi terek is" – ezekkel a szavakkal kezdte köszöntőjét Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye alapításának 1006. évfordulóján.

A főpásztor elmondta: a Pécsi Egyházmegyét azzal a céllal alapították, hogy legyen egy közösség, amely az örök élet igéit teljes bizonyosságában képviseli, minden korosztály számára és minden kultúrában.
„Egyházmegyénk szeretne megfelelni ennek a krisztusi küldetésnek, ennek a krisztusi feladatnak: ezért minden eszközt, minden lehetőséget szükséges felhasználni ahhoz, hogy jól tudjuk megragadni az örök élet igéit." – hangsúlyozta a megyéspüspök.

A szentmisét követő ünnepségen az egyházmegye gazdasági igazgatója a most befejeződött turisztikai fejlesztés jelentőségéről beszélt. „A Püspökvár Titkai – a Püspöki Palotától a Dzsámiig" című projekt keretében nem csupán a Püspöki Palota újult meg a hozzá tartozó püspöki kerttel és a földalatti „titkos átjáróval". A pécsi székesegyház délkeleti tornya és déli tetőszerkezete, a Püspöki Magtár, a Pécs-Belvárosi Templom, a Csontváry Múzeum épülete, valamint a Káptalan utcai Kanonoki palota és Zarándokház egyaránt megszépülve várja mostantól a látogatókat.

Udvardy György megyéspüspök elmondta továbbá, hogy Pécs után hamarosan a máriagyűdi zarándokhely és a püspökszentlászlói kastély is megújul. Ugyanakkor hangsúlyozta: a püspökség turisztikai tevékenység előtti, legfontosabb szempontja Isten igéjének hirdetése, valamint az, hogy ebben a kettősségben megmutassa azt a nyitottságot, amellyel a Pécsi Egyházmegye a világ felé fordul.

Fotó: Loósz Róbert

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (sajtokozlemeny_150823.pdf)Sajtóközlemény (pdf)[ ]

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség