Alig egy hét választja el annak a két Magyarországon született szentnek, Tours-i Mártonnak és Árpád-házi Erzsébetnek az ünnepét, akik irgalmas cselekedeteikkel adtak példát a világnak. Ha párhuzamot vonunk kettejük között, felfedezhetjük, hogy mindketten gyermekként hagyták el szülőföldjüket, Pannóniát és a Magyar Királyságot, de életükkel minden emberi határt lebontottak, és tiszteletük elterjedt az egész világon. Árpád-házi Szent Erzsébetre Sikorszki Zsolnay Júlia festményével emlékezünk.
Árpád-házi Erzsébet rövid földi életének két meghatározó állomása közül az első Thüringia, ahol tartományi őrgrófnőként, Wartburg várának úrnőjeként, szerelmes feleségként és anyaként segítette a rászorulókat. Majd özvegyként Marburgba költözött, egyszerű körülmények között élt, az általa alapított kórházban szolgált. Erzsébet mindkét életszakaszában, gazdagságban és szegénységben is megmaradt a cselekvő szeretet gyakorlásában, Marburgban azonban az elköteleződés egy sokkal gyökeresebb útjára lépett, lemondott mindenről, ami ehhez a világhoz kötötte.
Erzsébet gyermekkorától különös vonzalmat érzett Isten iránt, ami környezete számára egészen szokatlan cselekedetekre sarkallta. Jegyese, majd férje, Lajos ismerte Erzsébet szándékait, ezért életében mindvégig támogatta őt. Lajos halálával azonban társ nélkül maradt, így ebben az új helyzetben kellett megtalálnia azt a formát, amellyel önmagát Isten kegyelmére bízva, mások szolgálatára szentelhette életét. Elköltözött Wartburgból, visszautasította II. Frigyes császár házassági ajánlatát, és nem vonult kolostorba. Özvegyi járadékából Marburgban kórházat és kápolnát épített, hogy szegénységben szolgáljon.
Erzsébet 24 évesen, 1231-ben halt meg. Négy év múlva IX. Gergely pápa avatta szentté. A 13. században induló koldulórendek révén gyorsan terjedt tisztelete. Németországban templom épült sírja fölé, amely Európa egyik legnagyobb zarándokközpontjává vált.
A szakrális művészet Erzsébetet leggyakrabban a szolgáló szeretet gyakorlása közben, vagy arra utaló attribútumokkal: kancsóval, kenyérrel, rózsával ábrázolja. Sikorszki Zsolnay Júlia 1898-as festményén megjelennek a rózsák, de a megszokottól eltérően, misztikus szentként látjuk Erzsébetet. Nem veszik körbe betegek, szegények, koldusok. Csendben, egyedül imádkozik, és közben olyan erő sugárzik belőle, amely minden sötétséget eloszlat.
Erzsébet szentté avatási eljárásakor bíróság előtt kellett tanúskodnia azoknak, akik személyesen ismerték őt. Ekkor hallgatták meg azt a négy szolgálólányt, akik életük egy-egy szakaszában Erzsébet mellett éltek. Isentrud Marburgba is elkísérte, és még egy évig maradt mellette. Az általa mesélt egyik történetben a festményen látható Erzsébetre ismerhetünk. Egy alkalommal ugyanis Isentrud tanúja volt, hogy Erzsébet hol lehunyt szemmel sírva fakadt, hol nyitott szemmel, édesen nevetett, végül azt látta, hogy valakivel beszélgetett. Isentrud addig könyörgött Erzsébetnek, míg az el nem mesélte, mi történt vele. „Láttam a megnyílt eget (ApCsel 7,55), s az édes Jézust, az én uramat, amint hozzám hajolva vigasztalt engem a sok szorongatás és viszontagság miatt, amelyek körülvettek engem. És amikor láttam őt, boldog voltam és nevettem; amikor pedig elfordította az arcát mintegy távozni készülve, sírtam. Ő megkönyörülve rajtam ismét felém fordította végtelenül szelíd arcát, és így szólt: »Ha te velem akarsz lenni, én is veled akarok lenni.«"
Bodnár Boglárka
Forrás: Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Szerk.: J. Horváth Tamás és Szabó Irén, Szent István Társulat, Budapest, 2001.
