A Pécsi Egyházmegye a korábbi évek hagyományát folytatva idén is megrendezi az Ars Sacra fesztivált. A rendezvénysorozat szeptember 19-én kezdődik és 27-én zárul. Az idei rendezvény programjai a püspökség megújult és idén augusztus 23-án átadott turisztikai helyszínein zajlanak.

Ars Sacra Fesztivál (Pécs, 2015) - plakát

A fesztivál nyitónapján, szeptember 19-én délután 5 órakor Buzás Gergely és Tóth Zsolt régészek mutatják be a pécsi székesegyház történetét érintő legújabb kutatási eredményeiket. Ezt követően a székesegyházban este 7 órától Szamosi Szabolcs orgonaművész koncertjével indul a Nyitott Templomok Éjszakája; a székesegyház este 11 óráig lesz látogatható.

A kilenc nap kínálatában számos további program szerepel még: többek között idegenvezetések a székesegyházban, a Cella Septichorában és a most megnyílt Püspöki Kincstárban, előadások a pannóniai ókeresztény művészetről és a templomépítészetről, orgona- és kóruskoncertek.

Az idei rendezvény programjai a püspökség megújult és idén augusztus 23-án átadott turisztikai helyszínein zajlanak. A teljes program elérhető itt!

A programok részletesebb ismertetőjét megtalálják honlapunkon a Közelgő események menüpont alatt.

A belépés az összes programra díjtalan, az idegenvezetéseknél azonban előzetes regisztráció szükséges.

Regisztrálni a következő linkeken lehet:

A pécsi székesegyház
– Dr. Raffay Endre művészettörténész idegenvezetése

A Püspöki KincsTár
– Bodnár Boglárka muzeológus idegenvezetése

Sopianae ókeresztény temetője
– Dr. Gábor Olivér régész idegenvezetése

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 November
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Pécsi Advent:
-
2021. 11. 29. - 2021. 12. 19.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 29. -
Punya, egy falat kenyér c. kiállítás:
Pécs, Dóm Kőtár -
2021. 11. 29. - 2022. 01. 06.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 30. -
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 01. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség