Ősi egyházi hagyományt elevenített fel néhány évvel ezelőtt a Pécsi Egyházmegye: Úrnapján az ünnepi szentmisét követően azzal mutatja be örömét, hogy nemcsak a Székesegyház körül tart körmenetet, hanem egészen a Belvárosi templomig.

urnapja 93 of 155

„Aki eszi az én testemet, issza az én véremet, abban élet lesz" – Jézus tanítását idézte Udvardy György pécsi megyéspüspök Úrnapján, az Eucharisztia ünnepén.

„Az Eucharisztia a nagy öröm. Azt jelenti, hogy valaki nagyon szeret bennünket. Isten teljes egészében a mi életünket éli és táplál bennünket. Mi pedig bemutatjuk az örömünket. Ez a hívőknek megerősítés, a keresőknek pedig kérdés lehet. Jóindulatú kérdés. Ez az ünnep meghívó jellegű, ezért tartunk a szentmise utáni körmenetben a város középpontjába"

– fogalmazott a főpásztor.

Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. A szentmise utáni körmenetben az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök viszi díszes baldachin alatt. A hagyomány szerint útközben a hívek vagy megállnak négy oltárnál, vagy két templom közötti utat tesznek meg együtt. Idén Pécsett, akárcsak az utóbbi pár évben, a Székesegyháztól a Belvárosi templomig tartott a körmenet.

„Az Oltáriszentség ünnepén énekekkel, imádsággal valljuk meg örömünket. Krisztus testében és vérében jelen van az életünkben. Ahogy egy szülő gesztusában benne van az egész élete, szeretete, hűsége, úgy egy csöppnyi kenyérben és borban benne van az Isten egész szeretete, jelenvalósága, az emberrel való törődése. Isten jót akar az embernek, táplálja az embert, és ez a táplálék jó"

– mondta Udvardy György megyéspüspök.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség