Három hónap alatt elkészült a Nagyboldogasszony templom statikai megerősítése Tamásiban. A fejlesztés az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága pályázatából valósult meg.

Közösségi programok, valamint az egyházi épített örökség védelmének támogásáért lehet pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságánál. A 2013 év végén kiírt pályázat keretében a Nagyboldogasszony templom statikai megerősítését végezték el. A három hónapig tartó munkálatok során külső-belső javítást is végeztek a szakemberek. A templomtérben és a homlokzaton is eltüntették a repedéseket, valamint eltávolították a boltozatokról a meglazult vakolatot.

A Nagyboldogasszony templom műszaki átadása hétfőn volt. A tervek szerint egy következő pályázati lehetőségnél a templom kívül-belül megszépül.

Tamásiban a Nagyboldogasszony római katolikus templom 1735-1745 között épült.
A templom belsejében megmaradt a XVIII. századi barokk főoltár és az egykorú barokk orgona, a szószék és a padok sora.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2022 January
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Férfitalálkozó - Férfi munka:
Dombóvári Művelődési Ház (7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25.) -
2022. 01. 28. -
Férfitalálkozó - Férfi munka:
Szigetvár, Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola -
2022. 02. 04. -
Házasság Hete:
-
2022. 02. 06. - 2022. 02. 14.
Férfitalálkozó - Férfi sors:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 02. 10. -
Férfitalálkozó - Férfi sors:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 02. 11. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség