November 16-án tartották: A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése című TÁMOP-projekt záró rendezvényét, melyen részt vett és bemutatta a projektet Spányi Antal székesfehérvári és Udvardy György pécsi megyéspüspök.

A katolikus oktatás feladatainak átgondolása, egy átfogó nevelési és gazdasági stratégia kialakítása volt a székesfehérvári és a pécsi egyházmegyék célja. Ehhez nyújtott lehetőséget a TÁMOP-program, amelynek záró rendezvényét november 16-án tartották a pécsi Magtár Látogatóközpontban. A programra összesen 130.749.995 forintot nyertek, ebből 70 millió forint jutott a Pécsi Egyházmegyének. A két egyházmegye közösen dolgozott az elmúlt fél évben, átvilágították a hozzájuk tartozó valamennyi iskola és óvoda működését.

tamop koznev project zaro web 20151116 40

Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök elmondta:

„Mindegyik intézménynek megvolt a maga sajátos arculata, ami persze megmaradt most is. A sajátos arculathoz azonban sajátos értékelési rendszerek tartoztak, amelyeket sikerült most központosítani, s ily módon a fenntartó világosan átlátja az intézményeiben folyó munkát."

A legfőbb szándék az volt, hogy az oktatás és a pénzügyi folyamatok egységesebbek és átláthatóbbak legyenek. A konzorciumot a Pécsi Püspökség vezette, ahol Udvardy György megyéspüspök hivatalba lépése óta már jelentős változások zajlottak a katolikus oktatásban. Megnőtt az egyházmegye által fenntartott intézmények száma, az egységesítés ezért egyre sürgetőbbé vált.

Lampek Kinga, a Pécsi Egyházmegye fejlesztési igazgatója hozzátette:

„A következő három évre rendelkezésre állnak az erőforrások. A folyamatot nyomon követjük, ha szükséges, beavatkozunk, de az a legfontosabb, hogy tudatosan megtervezett három év előtt állunk. Ha beválik, akkor folytatjuk hosszú távon is."

Udvardy György megyéspüspök szerint a legnehezebb feladata azoknak a tanároknak, nevelőknek van, akiknek egy megszokott rendszer után most valami teljesen máshoz kell alkalmazkodniuk. Az új rendszer azonban hatékonyabbá teheti az intézmények működését.

„A pályázatot fejeztük be, nem a munkát. A munka most kezdődik, hiszen ennek a pályázatnak az volt a célja, hogy a hatékonyságot növelő folyamatot segítse. Így most ezt a munkát ugyan lezártuk, ámde az igazi feladat előtt állunk" – mondta a főpásztor.

Az oktatási intézmények fejlesztése kiemelten fontos az egyháznak. A katolikus iskolákban és óvodákban az evangéliumi emberkép alapján zajlik a nevelő-tanító tevékenység, amelynek célja, hogy a gyermekek szabadon kibontakoztathassák képességeiket, megsokasíthassák Istentől kapott tálentumaikat, és majd felnőttként is képesek legyenek teljes, boldog életet élni.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség