Két egyházi tulajdonban lévő szobrot és két feszületet restauráltatott a Závod Értékeiért Közalapítvány.

A helyi védelem alatt álló műtárgyak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2012. évi őszi pályázatának részeként bruttó 5 millió forintból újultak meg.

Závod különösen gazdag egyházi értékekben. Mivel az épületek megfelelő állapotban vannak, a község épített és természeti örökségének megőrzésére létrejött szervezet, a Závod Értékeiért Közalapítvány a helyi védelem alatt álló szobrokat újíttatja fel. A közelmúltban restaurált Szent Antal- és Immakuláta-szobor után két újabb szobor és két feszület restaurálása készült el.

A Závod fölötti dombon 1766 óta áll a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus templom. A 18. században a templom elé két szobrot állítottak. Szent Vendelt, a pásztorok és nyájaik védőszentjét német telepes öltözetben ábrázolták, a Szent Notburgát alakját megjelenítő szoborra pedig szintén korabeli falusi viselet került. Az előzőt Johannes Ponert és Valentin Pez állíttatták, majd 1925-ben restaurálták. Szent Notburga idővel tönkrement szobra helyére ugyanabban az évben pirogránitból készíttettek egy újabbat a pécsi Zsolnay-gyárban. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2012. évi őszi pályázatának részeként bruttó 5 millió forintból mindkét szobrot és ezeken kívül a Szent Anna-kápolna melletti feszületet és egy útkereszteződésben álló keresztet is felújítottak.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség