A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit napját. A Ciszterci Nevelési Központ védőszentjének tiszteletére Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét délelőtt 11 órakor az intézmény diákjai és tanárai számára.

Árpád-házi Szent Margit ünnepe a Pécsi SzékesegyházbanÁrpád-házi Szent Margit IV. Béla király lánya és domonkosrendi apáca volt, aki 1271. január 18-án halt meg. A legenda szerint születésekor – a tatárjárás közepette – anyja és apja Batu kán seregének visszaverése érdekében Istennek ajánlotta fel a gyermeket. Mivel pedig a tatár fenyegetettség nemsokára elmúlt, szülei az ígéret szerint átadták a gyermeket a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek.

Béla király kolostort építtetett lányának a Nyulak szigetén (a mai Margitsziget), s a lány itt tette le fogadalmát. Noha apja ki tudta volna eszközölni, hogy házasságra léphessen, Margit Istennek szentelte életét, s a cseh és a lengyel uralkodót egyaránt kikosarazta. Életét egyszerűen, szorgalmasan és aszketikusan élte: vezeklőövet hordott, dolgozott, betegeket ápolt és szüntelenül imádkozott.

Huszonnyolc éves korában halt meg. A legenda szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, sőt: rózsaillatot árasztott.

Árpád-házi Szent Margitot a Pécsi Egyházmegyében a Ciszterci Nevelési Központ intézményei viselik nevét s tekintik védőszentjüknek.

Fotó: Loósz Róbert

 

Himnusz Szent Margit ünnepén

Margit e földön nyílt virág,
Pannóniának drága gyöngy:
zendítse rá a szent öröm
domonkos rendje kardalát!

Midőn veszélyben volt hazánk,
értünk ajánlta életét:
Felszentelt házak rejtekén
bocsánatot esdett le ránk.

Klastrom fogadta, s eltakart mindent,
mit ér királyi vér;
a testének csak szenvedést,
csak böjtöt és ostort akart.

Szívében Krisztusért hevült,
feléje tárta karjait,
s az ő erődén tagjait
szolgálta rendületlenül.

Dicsérjük Istenünk, Atyánk
s Fiát, ki véle egy való,
s Lelkük, a szent Vigasztaló,
dicsértessék örökkön át! Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség