12 April 2018

A közös célokat és az elérésükhöz szükséges lépéseket fogalmazták meg a Pécsi Egyházmegyében működő családreferatúra önkéntesei és munkatársai április 11-én délután.

11 April 2018

A virágvasárnap bemutatott Ifjúsági Passió szervezőinek és résztvevőinek mondott köszönetet a megyéspüspök.

11 April 2018

Szeretettel adjuk hírül, hogy a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpre. A tábor időpontja: 2018. július 23-29. A kongresszusra készülve nagy hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás.

10 April 2018

Húsvéti projektnapot szervezett a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola. A hagyományos rendezvény a nagyhéten segít elmélyíteni a húsvét üzenetét az iskola tanulói számára.

09 April 2018

Április 6-án és 7-én összegyűltek a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, hogy a katekéta tevékenységet ünnepeljék, és a felmerülő kérdésekre közösen választ találjanak.

06 April 2018

Alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye közleményét adjuk közre.

06 April 2018

Szentmisével és különleges idegenvezetéssel emlékezik elhunyt püspökeire április 12-én a Pécsi Egyházmegye.

06 April 2018

A Pécsi Egyházmegye márciusi eseményeinek képes összefoglalója

04 April 2018

Április 4. Sevillai Szent Izidor emléknapja. A huszadik század utolsó éveiben merült fel először a gondolat, hogy az internethasználók közösségének is szüksége van védőszentre. A katolikus felhasználók az V-VI. század fordulóján élt egyháztanító személyében találták meg a megfelelő patrónust.

03 April 2018

A nagyheti és húsvéti szertartásokon Udvardy György pécsi megyéspüspök a remény és a hűség gondolatát emelte ki a híveknek.

02 April 2018

Nagyszombaton a pécsi Remény Házába látogatott Udvardy György megyéspüspök és a pécsi egyházmegye papnövendékei, hogy a hajléktalanoknak is hirdessék Krisztus örömhírét.

02 April 2018

Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja 2018. március 31-én 20:00-kor.

01 April 2018

A keresztény hitet gyakran összefüggésbe hozzák az abszurddal. A keresztények első filozófus bírálói (például Kelszosz, Porphüriosz, Julianus császár) azzal vádolták ellenfeleiket, hogy azok elhagyják a dolgok ésszerű vizsgálatát, és követőiktől feltétel nélküli hitet várnak el. Julianus szerint az egész kereszténység a „Higgy!” parancsszavában foglalható össze.

31 March 2018

„Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” (Zsid 10,23)

30 March 2018

Évek óta hagyomány, hogy a Pécs-kertvárosi plébánia közösségei az utcán járják végig Jézus nyomán a keresztutat. Minden stációt egy plébániai közösség vállalt, az utolsó állomáson pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök vette vállára a kétméteres keresztet.

29 March 2018

Idén is több százan vettek részt az ifjúsági passión, amelyet a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája szervezett és mutatott be virágvasárnap a Tettyén.

28 March 2018

A Tolna megye területén kistelepülési támogatásban részesülő plébániák munkatársai találkoztak március 24-én délelőtt Szekszárdon.

28 March 2018

Az évek óta sikeresen működő hagyományos nagyböjti élelmiszergyűjtés lezárult, de az élelmiszerek szétosztása a rászoruló családok között még folyamatosan zajlik a húsvéti időszakban.

27 March 2018

Új kézműves foglalkozást próbálhatnak ki húsvétkor a Pécsi Püspökség látogatói. A Festödében a húsvéthoz kötődő fehér agyagból készült szimbólumokat és figurákat festhetnek színesre a vállalkozó kedvűek.

27 March 2018

Tavaly húsvétkor imaszövetség alakult a pécsi egyházmegyében. Az elmúlt egy év során több mint háromszázan vállalták, hogy imádságaikkal csatlakoznak az egyházmegye küldetéséhez.

26 March 2018

A nagyböjt utolsó hetének kezdetén, virágvasárnap Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a székesegyházban.

24 March 2018

Ferenc pápa üzenete a XXXIII. Ifjúsági Világnap alkalmából (2018)

23 March 2018

A nagyhét egyik kevéssé ismert, de nagyon különleges szertartása a sötétzsolozsma, amelyet hagyományosan a húsvétot megelőző napokon végeznek. A Pécsi Székesegyházban a nagyhéten szerdán este, pénteken és szombaton pedig reggel lehet részt venni a szertartáson, amely segít a húsvéti készület elmélyítésében.

23 March 2018

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség március 26-án 18.00 órára a Lyceum-templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (martirok_2018_plakat.pdf)Plakát (pdf)[ ]

23 March 2018

Katolikus vallási gyakorlatokról és szokásokról tartott katekézist Udvardy György pécsi megyéspüspök március 22-én este a Dóm Kőtárban.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség