Új, hiánypótló könyv jelent meg a középkori pécsi székesegyházról a Pécsi Egyházmegye és a Kronosz Kiadó gondozásában Echo simul una et quina: Tanulmányok a pécsi székesegyházról címmel. A kötet tárgya a román kori szobrászat kiemelkedő emléke, a pécsi Szent Péter székesegyház.
A székesegyház román kori építéstörténetét és kőfaragványait az 1970-es évek közepétől kutató Tóth Melinda (1939–2012) művészettörténész emlékének szentelt tanulmánykötet tizennégy írása régészeti, történeti és művészettörténeti szempontból vizsgálja a magyarországi romanika kronológiájának és stílustörténetének fő emlékét. Olyan régészeti kérdések merülnek fel, mint a késő antik népesség továbbélése, az ókeresztény és a középkori épületek kapcsolata, a keresztény kultuszt átörökítő kulturális és vallási kontinuitás, a székesegyház helyének kiválasztása és történetének korai időszaka, a hozzá csatlakozó épületek elemzése. A középkori székesegyházra vonatkozó, korabeli írott források együttes elemzése által megismerjük a bazilika és a püspökvár középkori történetét: képet kapunk a korabeli szenttiszteletről, vallásosságról, a szakrális épületeket használó klerikusokról és világi hívekről. A figurális és ornamentális kőfaragványok stiláris elemzése lehetővé teszi a pécsi kör beillesztését a romanika közelebbi és távolabbi emlékanyagába. A gótikus síremlékek összehasonlító vizsgálata és Janus Pannonius pécsi püspök alakjának felidézése a 15. századi Pécset világítja meg. A 2011-es feltárások során előkerült késő gótikus boltozat kőanyagának térszkennelése lehetővé tette a székesegyház 1500 körüli boltozatának számítógépes rekonstrukcióját.
A tanulmányok nem csupán a szűkebb szakma érdeklődésére számíthat, tanulságos olvasmányt kínál a történelem és a művelődéstörténet eredményeire kíváncsi olvasók szélesebb körének is. A kötetet Tüskés Anna, Raffay Endre és Heidl György szerkesztették. Ára 3800 Ft.
A könyvet Takács Imre művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatója mutatja be 2017. április 4-én 17 órától a pécsi Dóm Kőtárban.
A pécsi székesegyházról szóló könyv bemutatója után Dövényi Zoltán a PTE Földtudományok Doktori Iskola vezetője ismerteti a szintén a közelmúltban megjelent A Pécsi Papnevelő Intézet Uradalma: Tájhasználat és gazdálkodás (1736-1875) című kötetet. A Papnevelő Intézet birtoka 1736-ban a pécsi klérus birtokait felosztó egyezséggel jött létre. Az egyezség értelmében az uradalom jövedelmét a felállítandó Papnevelő Intézet felépítésére és fenntartására, vagyis a tanárok fizetésére és a növendékek ellátására kellett fordítani, természetesen az uradalom működtetése mellett. Így a birtok célvagyonnak számított, gazdálkodása nem profitorientált volt. Ebből adódóan gazdálkodása kevésbé volt nyitott az újításokra, gazdálkodása a jobbágyok feudális szolgáltatásaira – a robotra, a kilencedre és a tizedre – épült, valamint saját kezelésű földjein is alapvetően önellátásra termelt, az árutermelés gazdálkodásában csak mellékes szerepet játszott. A jobbágyfelszabadítás után a megváltozott jogi és gazdasági viszonyok között sem változott meg alapvetően a gazdálkodás szemlélete. A 18 faluból álló uradalom két eltérő földrajzi környezetű, adottságú területet foglalt magában: a Baranyai-dombságon elhelyezkedő, mérsékelten meleg és nedves, termékeny talajjal rendelkező Alsó-kerületet és a Mecsek-háton elterülő, nedves, hűvös hegyvidéki jellegű, soványabb talajjal rendelkező Felső-kerületet, amelyek táji jellemzőiben az azonos gazdasági irányítás különböző változásokat idézett elő.
Horváth István kötete a pécsi Papnevelő Intézet birtokán ezen majd másfél évszázad alatt lejátszódott gazdasági és az ennek hatására bekövetkező környezeti változásokat mutatja be.
