December 16-án kettős könyvbemutatót szervez a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete: Fedeles Tamás és Heidl György új köteteit ismerhetik meg az érdeklődők. A rendezvény 17 órakor kezdődik a Magtár Látogatóközpontban.

A két frissen megjelent könyv tematikusan is összekapcsolható. Fedeles Tamás a középkori zarándokokról ír, Heidl György könyve pedig a lelki értelemben vett utazásról szól, Szent Ágoston beavató beszédein keresztül. A két szerzővel Sümegi József történész, diakónus és Somos Róbert filozófiatörténész, egyetemi tanár beszélget.

A beszélgetést Udvardy György megyéspüspök nyitja meg.

A belépés díjtalan, a könyvek a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!


A kötetekről bővebben:

zarandok borito
Fedeles Tamás „Isten nevében utazunk". Zarándokok, búcsújárás, kegyhelyek a középkorban.
Kronosz Kiadó, Pécs, 2015.

A kereszténységben a kezdetektől, jóllehet koronként változó dinamikával és földrajzi hatókörrel, ámde mindmáig hangsúlyos szerepet tölt be a peregrináció. A kegyhelyek létrejötte, a zarándoklatok infrastruktúrájának kialakulása, a búcsújárás tömegessé válása – a késő antik kezdeteket követően – egyaránt a középkor évszázadainak meghatározó mozzanatai. A kereskedő, a külföldi tanulmányokat folytató diák, valamint a lovag mellett a korszak folyamán leginkább a zarándok testesítette meg az utazót, különösen a távoli kegyhelyeket felkereső, hónapokig úton lévő peregrinus. Nem véletlen tehát, hogy a széles karimájú kalappal, köpennyel, tarisznyával és vándorbottal megjelenített zarándok jellegzetes alakja a középkori ábrázolásoknak. Vajon kik és miért keltek útra e patinás évszázadokban? Hova és miként utaztak? Mi módon tájékozódtak, miként kommunikáltak megszokott környezetükből kiszakadva az idegen vidékeken járó búcsújárók? Milyen rítusok jellemezték az egyes kegyhelyeket? Ezek és hasonló jellegű kérdések tucatjai foglalkoztatják a középkori mentalitástörténet iránt érdeklődőket. Magyar szerző tollából ez az első olyan kötet, amely arra tesz kísérletet, hogy a középkori zarándoklatokról átfogó képet nyújtson.

 

heidl lelkialak borito
Heidl György, Lelki alakformálás: Szent Ágoston beavató beszédei.
Kairosz Kiadó – Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézet, Budapest-Pécs, 2015.

A Kairosz kiadó Catena-sorozatában megjelent Szent Ágoston tizenhat beavató beszéde magyarázatokkal és a homíliákkal nagyjából egykorú ókeresztény művészeti alkotásokat bemutató képekkel, amelyek segítik a beszédek értelmezését.

A „beavató beszéd" azt jelenti, hogy az ókeresztény egyházban – a korabeli filozófiai iskolák módszereihez sokban hasonlító módon – a szóbeli tanítás felkészítette a hallgatókat egyfajta benső átalakulásra, konverzióra, rituálisan pedig a keresztségre és az eucharisztia vételére.

A könyv nem egyszerűen fordításkötet. Bár teljes egészében tartalmazza tizenhat olyan beszéd latin eredetiből készült fordítását, amelyeket Szent Ágoston a beavatás folyamatának legfontosabb állomásain mondott el, a szövegeket igyekeztem közérthető magyarázatokkal bevezetni. E magyarázatok célja az ágostoni gondolatok aktualizálása, az ókeresztény beavatás logikájának, természetének bemutatása volt azzal a szándékkal, amelyet a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazott, amikor a felnőttek katekézisének megújítását szorgalmazta az ókeresztény egyház tapasztalatának figyelembe vételével.

A bevezetőt minden esetben rövid, filológiai összefoglaló zárja, amely tipográfiailag is világosan elkülönül, majd következik az a bibliai idézet, amelyet a lektor egykoron felolvasott, és amelyhez Ágoston beszéde kapcsolódott.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (utazas-konyvbemutato-plakat_151207.png)Plakát[ ]

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség