Ferenc pápa gondolataihoz és a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egységről és a benne munkáló Szentlélekről beszélt Udvardy György megyéspüspök a márciusi katekézisen.

katekezis puspoki web 20160922 23Az egységben és a megújulásban is dolgozik a Szentlélek. Az egyházi gyakorlat változására mindenképp szükség van, hiszen a középkori liturgia az akkori emberek számára lehetett tanító jellegű. A változásra törekvés azonban nem csupán a 16. században indult meg, Szent Ferenc a 12. században már jelentős újításokat szorgalmazott. Az egyházszakadás fájó pontja a híveknek, hiszen ha nem is érezzük magunkénak az ötszáz évvel ezelőtti eseményeket, napjainkban is érezhető a következménye: eltérőek a krisztushívők szentségei, a tanítás bizonyos formái, másképp olvassuk a szentírást és különbözik a liturgia ünneplése is. Az egységre törekvés azonban több olyan eseménysorozat kapcsán érezhető, mint például az ökumenikus imahét januárban. Az ilyen kezdeményezésekben újra a Szentlélek munkálkodása érezhető.

Hanganyag

A hanganyagokat készítette: Visontai László

Fotó: Loósz Róbert