Május 24-én az esti szentmise után Udvardy György megyéspüspök katekézist tartott a Dóm Kőtárban.

katekezis web 20180524 1

Az idei szemeszter utolsó püspöki katekézisben a pécsi főpásztor az egyház liturgikus eseményeihez igazodva a közelmúltban átélt ünnepek jelentőségéről beszélt. Pünkösdhöz kapcsolódóan olyan kérdésekre igyekezett választ adni, mint például: Hogyan élhetünk az adományokkal? Mit jelent együttműködni a Szentlélekkel? Mit jelent, hogy a Szentlélek működik bennünk? A hangsúlyt főként arra helyezte, hogy hogyan jelenik meg mindez a mindennapi életünkben, hiszen döntéseink a konkrét cselekvéseinkben válnak érzékelhetővé. De mindez fordítva is igaz: amilyen elvek alapján hozzuk meg mindennapi döntéseinket, ápoljuk kapcsolatainkat, szervezzük a munkánkat, időbeosztásunkat, azok az elvek fognak értékrendként megjelenni életünkben. Még akkor is, ha különben a gondolatok szintjén akár egészen magasztos értékeket tartunk szem előtt. A katekézis teljes hanganyaga elérhető itt.

Püspöki katekézisen legközelebb szeptember 27-én vehetnek részt a hívek.

Fotó: Loósz Róbert
A hanganyagot készítette: Visontai László

LD honlap logó