A harmadik püspöki katekézist tartotta november 26-án Udvardy György pécsi főpásztor. A felnőtteknek szóló előadáson ezúttal a Tízparancsolat második parancsa volt a téma: Isten nevének a tisztelete, amit Udvardy György hétköznapi problémákon keresztül segített megérteni.

Isten nevét hiába ne vedd! – a második parancsolat, azaz Isten nevének tisztelete adta a püspöki katekézis témáját november 26-án. Ez volt idén ősszel a harmadik alkalom, hogy az esti szentmise után felnőtteknek szóló katekézist tartott Udvardy György pécsi főpásztor a Dóm-kőtárban. A katekézisek egyik fő célja, hogy az ószövetségi tanítást megtanuljuk alkalmazni hétköznapi, modern életünkben: a név tiszteletének kérdését is ebből a szempontból közelítette meg Udvardy György.

„A névtelenség a megsemmisülés felé vezető állapot. Mintha nem is lennék. Ezért is borzasztó a koncentrációs táborokban, amikor eltűnik a név, s csak egy szám marad, amely nem számít. Amikor eltűnik a név, akkor a személy a lényege tűnik el." – fogalmazott a megyéspüspök.

Isten nevének tisztelete azért is fontos, mert ezt a nevet ő maga nyilatkoztatta ki választott népének – hangsúlyozta a főpásztor. Ennek a névnek az ismerete az Istennel való kapcsolat alapvető forrása, amely napjainkban is útmutató.

Udvardy György hozzátette:

„Isten nevének megvallása azt is jelenti, hogy én az Istent magát megvallom. Most nagy bizonytalanság van az emberekben, hogy Isten hol van, hogyan hívjuk őt, hogyan hívjam akkor, amikor elfelejtettem a nevét, amikor elfelejtettem szólítgatni. Illetve ha félelemből szólítom, akkor lényegileg meg tudom-e őt szólítani. Rengeteg kérdés, olyan kérdések, amelyek egyébként előrevihetnek mindannyiunkat."

A főpásztor azt mondta: örömmel tapasztalja, hogy az emberek úgy érzik, van mondanivalója az egyháznak, amely az élet tanítása lehet. A következő katekézis december 17-én, 18 órakor lesz.


 

Hanganyag:

Isten nevét hiába ne vedd! – a második parancsolat

A hanganyagot készítette: Visontai László

 

LD honlap logó