Húszéves a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A jubileumi bálon Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket. 


A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Katolikus Iskolaközpont általános iskolai, gimnáziumi és művészeti képzést is nyújt tanulóinak.
Az intézményt húsz éve alapították; az általános iskolai képzés 1996-ban bővült zeneiskolai, 1998-ban képzőművészeti művészeti iskolai tevékenységgel. 1997-ben jött létre a nyolcosztályos, 2012-ben pedig a négyosztályos gimnázium.
A jubileumi bált Gyetvainé Szenczi Erika igazgatónő nyitotta meg, majd Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a vendégeket. A zenés és prózai ünnepi műsort és a nyitótáncot követően az iskola dolgozói, a szülők és a végzett diákok táncolhattak és beszélgethettek. A rendezvényen megjelent Uzsalyné Dr. Pécsi Rita, valamint Kutas József, az iskola két korábbi igazgatója is.

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó