Január végén igazgatói értekezletre került sor, melyen az intézményvezetők vettek részt. A Pakson szervezett találkozón minden sarkalatos pontra kitértek az egyházmegye munkatársai.

Január 29-én, kedden a Paksi Balogh Antal  Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodában találkoztak az intézményvezetők, akik a Pécsi Egyházmegye által működtetett közoktatási intézményeket koordinálják. Az igazgatói értekezletre a hagyományokhoz hűen meghatározott időközönként kerül sor, melynek egyik célja, hogy minden intézmény lehetőséget kapjon a párbeszédre. A találkozó során Dr. Lampek Kinga ismertette egyházmegyénk köznevelési stratégiáját, külön figyelmet fordítva a sarkalatos pontokra, mint a katolikus iskola ideálja, az intézményi kohézió, szinergia fokozása (szakmódszertani képzések szervezése, lebonyolítása), a humán erőforrás fejlesztése, a kapcsolatépítés, jelenlét megerősítése, fokozása, valamint a köznevelési intézmények vonzerejének növelésére.

Dohóczki Péter gazdasági igazgató részleteiben tájékoztatta a jelenlévőket az egyházmegyei beruházásokról, tekintettel arra, melyek valósultak meg eddig, és mi várható a jövőre nézve. Ezt követően kitért a tankönyv rendelés finanszírozására, mely az intézményvezetők részéről pozitív visszajelzést eredményezett. Ugyanakkor a pedagógus bérek is napirendre kerültek: az egyházmegye a lehetőségekhez mérten mindent megtesz azért, hogy a munkabérek versenyképesek legyenek, ezzel megőrizvén a lojális, egyben színvonalas munkaerőt.

Tóth László egyházmegyei közoktatási főmunkatárs a legfontosabb célokat és feladatokat, valamint az ehhez kapcsolódó tennivalókat ismertette a résztvevőkkel. Külön figyelmet fordított a jelenleg futó és jövőbeli képzésekre, az intézményi átszervezésekre. Míg Petróczi Gábor előadásában részletesen kitért azokra az aktuális jogszabályváltozásokra, melyek naprakész ismerete nélkülözhetetlen az érdemi pedagógus munka ellátásához. Majd az előadás második részében a metakommunikációra és az esetleges stresszhelyzetek kezelésre került a hangsúly. Végül Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs a keresztény identitás jelentőségét, értékteremtő, értékmegőrző fontosságát emelte ki.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség