Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a karácsonyi szentmise és a pásztorok szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Karácsony ünnepének szentmiséje

„Szeretettel köszöntök mindenkit!

Karácsony ünnepének szentmiséjén az evangéliumi részletet János evangéliumának első fejezetéből olvassuk. Az Isten igéjéről szóló csodálatos himnusz így szól:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (Jn 1,2-3)

Az Ige a második isteni személy! Az örök Ige, amely öröktől születik az Atyától. Öröktől fogva mélységes szeretetkapcsolatban van az Atyával. Az örök Ige által teremtette Isten a világot! Az Ige Isten szava, tehát teremtő szó. Isten Igéjével teremtette a világot és ez ad rendet a világnak. Csodálatos szemlélnünk ezt a titkot!

Az Ige testté lett, és köztünk lakott (Jn 1,14)

Vagyis az örök Ige emberré lett, mindenben hasonló lett az emberhez a bűnt kivéve. Isten Fia megtestesült, emberré lett! A megtestesülés titkát, Isten Fiának földi megszületését ünnepeljük karácsonykor. Olyan szép ez: Isten emberré lett, hogy minket magához vonzzon, hogy útitársunk legyen! Isten igent mond az emberre! Megtestesülése is azt fejezi ki, hogy mindig az ember barátja akar maradni. Szeret minket és arra hív, hogy velünk közösségre, egységre lépjen. Karácsony örömhíre a megtestesülés titka: Isten Fia gyengéd emberré, csecsemővé lett, hogy ránk mosolyogjon! Ferenc pápa azt tanítja, hogy karácsony ünnepe Isten gyengédségét hirdeti – a gyermek Jézus ránk mosolyog és ez bennünket is megerősít, bátorít.

János evangéliumában olvassuk:

Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. (Jn 1,18)

XVI. Benedek pápa ennek kapcsán azt mondja, a láthatatlan Isten láthatóvá válik Isten Fiának emberarcán. Amikor a Betlehemben született gyermek, Jézus arcát szemléljük, az Atya arcát látjuk! Az Atya az, aki ránk mosolyog, aki felénk tárja karját, hogy átöleljen, gyengéden megvigasztaljon és örömmel töltsön el.

Karácsony örömhíre, hogy az örök Ige – aki örök szeretetkapcsolatban van az Atyával, aki által minden lett – megtestesült, gyermekké lett, hogy Isten ránk mosolyogjon és eltöltsön szeretettel, irgalommal, gyengédséggel és ezt mi is tovább tudjuk adni. Ez karácsony örömüzenete! Kívánom, hogy mindannyian tapasztaljuk meg Isten gyengéd szeretetét és legyünk mi is Isten mosolya embertársaink számára!

Így kívánok minden testvéremnek áldott karácsonyt, a megszületett Úr Jézus örömével. Tartsunk egy kis csendet és imádkozzunk mindenkiért!”

Pásztorok szentmiséje

„Szeretettel köszöntök mindenkit!

Karácsony ünnepének reggelén, a Pásztorok szentmiséjének evangéliumi szakaszát Lukács evangéliumának második fejezetéből olvassuk.

A pásztorok útnak indulnak és így szólnak: Menjünk át Betlehembe. (Lk 2,15)

Ők azok a szegény emberek, akik először érkeznek Betlehembe, és akikre ezt mondja az evangélista:

Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. (Lk 2,16)

A pásztorok meglátják Máriát, Józsefet és a gyermek Jézust. Ferenc pápa arra hív, hogy állítsunk mi is Betlehemet otthonainkban, a munkahelyeken, a tereken, mert ezek a remény és a szeretet jelei lesznek. Segítenek abban, hogy a pásztorokhoz hasonlóan, jelképesen mi is útra keljünk Betlehembe és találkozzunk a Szent családdal. A felállított Betlehemet szemlélve láthatjuk a titkot és elmélyülhetünk karácsony üzenetében.

A Betlehem szereplői tanítanak minket, ezért tekintsünk rájuk!

Máriára pillantva egy édesanyát látunk, aki örömmel, gyengédséggel átöleli gyermekét. Ezt mondja róla az evangélista:

Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. (Lk 2,19)

Máriára tekintve figyeljünk egymás szavára! Amikor beszélgetünk valakivel, fogadjuk be, amit a másik mond, legyünk meghallgatói a másiknak! Mária a megtestesült Igének édesanyja és tanítványa is. Ez azt jelenti, hogy Mária befogadja és őrzi az Úr szavát, elgondolkodik rajta, és annak fényében cselekszik. Mária tehát arra tanít, hogy nap, mint nap hallgassuk mi is az Úr szavát és fogadjuk be azt a szívünkbe! Hagyjuk, hogy átformáljon, átalakítson bennünket! A hit azt jelenti, hogy engedelmeskedünk az Úr szavának, befogadjuk és rábízzuk magunkat! Máriát szemlélve megerősödhetünk a hitben!

Tekintsünk Józsefre, aki csendben van, akinek egy szavát sem őrizték meg az evangélisták, de mégis nagyon fontos a szerepe. Ezért Ferenc pápa neki szentelt egy évet, mert Szent József a maga szolgálatával, egyszerűségével és szelídségével megtanít arra, hogy legyünk szelídek, mert az az igazi erő! Az ilyen ember ugyanis a békét őrzi a szívében és képes megteremteni a környezetében is. Szent József a Megváltó őrzője – tanít Szent II. János Pál pápa – ő az, aki őrzi a Szent családot, gondoskodik Máriáról és Jézusról.

Szent József tanítson meg minket is arra, hogy őrizzünk egymást! Tanítson meg arra, hogy őrizzük a teremtett világot, védjük, óvjuk a környezetünket!

Végül, a gyermek Jézus arcára tekintve megláthatjuk Isten mosolyát. Amikor egy mosolygó kisbabára tekintünk, akkor mi is elmosolyodunk, hiszen felidézi bennük azt az örömöt, hogy élünk. Egy kisgyermek mosolya megújít, megvidámítja az ember szívét! Ezért gyakrabban nézzünk a gyermek Jézus arcára, mert rajta keresztül Isten mosolyog ránk, így mi is Isten derűjének leszünk továbbadói! A gyermek Jézus tehát megtanít, hogy mosolyogjunk, legyünk derűs keresztények!

A karácsony öröme, hogy Isten ránk mosolyog és ez éltet minket! Fogadjuk be Isten mosolyát a szívünkbe és a felállított Betlehemet szemlélve hagyjuk, hogy Mária, József és a gyermek Jézus tanítson bennünket! Törekedjünk a Betlehem titkának fényében átformálódni és ennek tükrében cselekedni! Betlehem titkát, karácsony üzenetét vigyük el oda, ahol élünk, dolgozunk, és ahol embertestvéreinkkel találkozunk!

Áldott karácsonyt kívánok azzal a kéréssel, hogy szemléljük a gyermek Jézust! Hagyjuk, hogy ránk mosolyogjon, és adjuk tovább mi is! Tartsunk egy kis csendet és imádkozzunk mindenkiért!"

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség