Pünkösd a Szentlélek eljövetelének öröme, melyet idén május 23-án ünnepelt Egyházunk. A Pécsi Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét, mely alatt a bérmálás szentségében részesítette az erre készült híveket.

A görög pentekoszté, vagyis az ötven szóból származó pünkösd kifejezés arra utal, hogy Jézus nagyszombatot követő ötven napon újra és újra megerősítette tanítványait abban, hogy mennybemenetelét követően elküldi a Szentlelket. A szentháromságos személy eljövetelét ünnepelve a Pécsi Egyházmegyében hagyomány, hogy ezen a napon kerül sor a Székesegyházban bérmálkozásra. Az alkalom emelkedettségére utal továbbá, hogy idén, május 23-án, a délelőtti szentmisén első alkalommal részesítette nyájának felkészült tagjait Felföldi László a bérmálás szentségében. A szép szertartás alatt Kajtár Edvárd, a Pécsi Székesegyház plébánosa kérte a főpásztort, hogy segítse a jelentkezőket a megerősítésben, akik ezennel nem egy osztályként érkeztek, hanem személyenként döntöttek úgy, hogy felveszik ezt a beavató szentséget. Ezt követően püspök atya külön köszöntötte a bérmálkozókat, bérmaszüleiket és a jelenlévőket. Homíliájában hangsúlyozta, az emberi kapcsolatok csak akkor teremnek gyümölcsöt, ha abban várakozás van. „Amikor egyszerűen várok valakit, aki, ha megérkezik, akkor az öröm és biztonság érzése jár át. Ebben minél inkább benne van a lélekkel való készülés, annál inkább képes beteljesíteni a várakozás boldogságát” – mondta Felföldi László megyéspüspök, majd hozzátette, a Szentlélek éltető erő, mely benne rejlik egy üzenetben, egy cselekedetben, egy közösségben.

 DSF4298

„Pünkösd napján az apostolok készültek, várakoztak, imádkoztak, vagyis figyeltek Istenre, majd telítődött szívük a szeretettel és kinyitották az ajtót, kiléptek mások felé, mert, ami bent történt, túlcsordult. Ez azt jelenti, hogy megértették a rájuk bízott feladatot” – hangzott el a homíliában, melyet püspök atya a tűz képének kiemelésével folytatott. Elmondta, a láng lehet a szeretet tüze, belső bűz, mely a lelkünket, szívünket, gondolkodásunkat tisztítja meg, hiszen az ember gyakran telítődik, ezért szükség van a belső fényre.

„Fontos, hogy megvilágítsa szívünket a Szentlélek! >Uram, nem látok tisztán! Add nekem a Szentlélek világosságát, hogy merjek lépni, hogy lássak, hogy előre haladjak, hogy elinduljak az úton, hogy minden, ami rám vár az élet szépségéből, a Szentlélek biztonságában elérhető legyen!

A szép fohászt követően főpásztorunk József Attila Tél című versének kifejező sorait idézte:  „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,/ Hogy melegednének az emberek./ Ráhányni mindent, ami antik, ócska,/ Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,/ Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -/ S rászórni szórva mindent, ami szép.// Dalolna forró láng az égig róla/ S kezén fogná mindenki földiét.// Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,/ Hisz zúzmarás a város, a berek.../ Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni/ És rakni, adjon sok-sok meleget.”

Felföldi László megyéspüspök végül a családokhoz szólt. A pünkösdvasárnapi szentmisén számos szülő és gyermek ünnepelte együtt az örömhír kihirdetésével, majd püspök atya homíliájának megerősítő szavaival, hogy a Szentlélek kiáradása ad életüknek biztonságot. A szertartás a továbbiakban a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával folytatódott, melyben ez alkalommal olyan, magukban hívást érző személyek részesültek, akik felnőttként, saját elhatározásból készültek az egyszeri és jelentős bérmálkozásra.

Fotó: VN

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség