Eseménynaptár

Boldog XI. Ince pápa – E

: 2020. augusztus 13. csütörtök
Magyarországon ma Boldog XI. Ince pápa emléknapja van. Eredetileg Odescalchi Benedeknek hívták a szent életű pápát. Keresztes háborúra európai szövetséget hozott létre, és sikerült vele felszabadítania a török hadseregtől ostromlott Bécs városát, és elkezdeni Magyarország felszabadítását. így foglalták vissza Buda várát 1686. szeptember 2-án. A pápának szobra áll a budai Várban.
Lelkipásztorok, pápák miséje, 316.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0813-126.html

Liturgia: emléknap - fehér
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből 1Kor 4,1-5
Testvéreim! Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak intézőit. Az intézőktől csak azt kívánják, hogy hűségesek legyenek.
A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti, vagy más emberi bíróság hogyan ítélkezik fölöttem, hiszen én még önmagam felett sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelenti azt, hogy igaz vagyok: az Úr mond fölöttem ítéletet.
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, amíg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és feltárja a szívek szándékait. Akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 109,1.2.3.46. tónus.
Válasz: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
Előénekes: így szólt az Úr az én Uramhoz: † „Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Nálad van az uralom hatalmad napján, * szent fényességben a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké * Melkizedek rendje szerint.

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
Jézus mondja: † Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem. Jn 10,14 8 G. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvébőlJn 21,15-17
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség