Eseménynaptár

ÉVKÖZI II. VASÁRNAP

: 2021. január 17. vasárnap
Zso: az évközi vasárnapról.Oi.: Te Deum.
zöld † Mise: az évközi II. vasárnapról saját.Dicsőség, Hitvallás,pref. az évközi vasárnapokra I–VIII.
Olv.: 1Sám 3,3b-10.19; 1Kor 6,13c-15a.17-20; Jn 1,35-42

Ma kezdődik a január 24-ig tartó imahét a keresztények egységéért.

Liturgia:
1Sám 3,3b-10.19
OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Sámuel, gyermekkorától fogva Éli főpap mellett az Úrnak szolgált. Az
Úrtemplomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr megszólította:
„Sámuel, Sámuel!” A gyermek ezt felelte: „Itt vagyok.” Aztán
odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Éli ezt
válaszolta: „Én nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Erre elment, és
lefeküdt aludni.
Az Úr azonban újra szólította Sámuelt. Sámuel fölkelt, odament
Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ő azt felelte: „Nem
hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az
Urat, mert az Úr szava még nem nyilatkozott meg neki.
Ezután az Úr ismét szólította Sámuelt, harmadszorra. Az fölkelt,
odament Élihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli
megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek:
„Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj:
»Szólj, Uram, hallja a te szolgád.«” Sámuel elment és visszafeküdt a
helyére.
Akkor megjelent az Úr megállt előtte és szólította mint az előző
alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Szólj, Uram,
hallja a te szolgád?”
Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy
egyetlen szava is meghiúsuljon.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10 7b. tónus.
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 8a. és 9a. vers.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.

1Kor 6,13c-15a.17-20
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! A test nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr
pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával
minket is feltámaszt.
Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Aki azonban az Úrral
egyesül, egy lélek vele.
Kerüljétek a testiség bűnét! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a
testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét.
Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit
Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatoké? Nagy volt
a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Alleluja. 10. szám.
Megtaláltuk a Messiást, azaz Krisztust, * kegyelmet és igazságot
kaptunk általa. Jn 1,41.17b – 10. tónus.
Alleluja.

Jn 1,35-42
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben:
Ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta
Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!”
Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta , és követni kezdte
Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte:
„Mit kívántok?”
Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol
laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele,
megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra ige
körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az
egyik , András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével,
Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más
szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de
Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések Évközi II. vasárnapra
Pap: Kérjük, testvéreim, Urunkat, hogy mindig figyelmesen hallgassunk szavára!
Lektor: 1. Tedd, Urunk, készségessé szívünket tanításod befogadására!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Segítsd apostoli munkájában az Egyházat, hogy hozzád vezethesse a népeket!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Irányítsd a népek vezetőit, hogy hatalmukat az egész emberiség javára használják!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy szeressük a templomot, a te hajlékodat, ahol veled találkozhatunk!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Adj enyhülést és gyógyulást szenvedő és beteg testvéreinknek!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Istenünk, segíts minket kegyelmeddel, hogy testben és lélekben egyaránt neked szolgáljunk, és ezáltal eljussunk az üdvösségre! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.  

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség