Eseménynaptár

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE – Úrnapja

: 2019. június 23. vasárnap
† Mise: saját. Dicsőség, Hitvallás, I. v. II. pref. a legszentebb Oltáriszentségről. A IV. Eucharisztikus ima nem mondható, sem a különleges alkalmakra valók.
Olv.: Ter 14,18–20; 1Kor 11,23–26; Lk 9,11b–17
Következő vasárnap a Szentszék javára lesz gyűjtés (Péter-fillérek). A hirdetésekben említsük meg.
Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki templomon belül vagy azon kívül végzett szentséges körmeneten, elsősorban az úrnapi körmeneten áhítattal részt vesz. (A Búcsúk Kézikönyve, Búcsú-engedélyek, 7. 1. § 3.)
Úrnapi körmenet rendjét lásd: Praeorator, 174–183. old.
Esti szentmise is, mint fent: Keresztelő Szent János születésének előesti ünneplése ebben az évben nem végezhető.

Liturgia - fehér
Kezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)

Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrahám kenyeret és bort ajánlott fel.
Amikor Ábrahám győzelmet aratott az ellenség fölött, és seregével visszatért, eléje jött Melkizedek, Sálem királya. Kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Melkizedek megáldotta őt, és így szólt hozzá: „Áldott legyen Ábrahám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. És áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ábrahám pedig tizedet adott neki mindenből.
Ez az Isten igéje.
Ter 14,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint. 4bc. vers.
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz, †”Jobbom felől foglalj helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között uralkodjál.
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Nálad van az uralom hatalmad napján, * szent fényességben a hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.

Zsolt 109,1.2.3.4

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek.
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek. Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!”
Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.
1Kor 11,23-26

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindnyájan ettek és jóllaktak a csodálatos kenyérből.
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.”
„Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.”
Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat.
Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,11 b-17

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Ünnepi örömmel imádjuk az Oltáriszentséget! Kérjük Megváltónkat és jó Pásztorunkat, hogy hallgassa meg alázatos könyörgésünket!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Egyházad mindig egy legyen a kenyértörés közösségében!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szenteld meg papjainkat, hogy szentek legyenek és szentül szolgáltassák ki szentségeidet!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Úgy nevelj minket az Oltáriszentség gyakori vétele által, hogy mindennél többre becsüljük lelkünk kegyelmi állapotát!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, Urunk, hogy szeretetlakomádra, a szentmisére szóló hívásnak mindig örömmel és áldozatkész lélekkel engedelmeskedjünk!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Végül ne engedd, Urunk, hogy a Szent Útravaló nélkül távozzunk a földi életből!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Add, kérünk, hogy a szentmise kegyelmeiben mindig bőven részesüljünk, és az Oltáriszentségben őszinte odaadással, tiszta lélekkel vegyünk magunkhoz. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, add meg Egyházadnak az egység és a béke ajándékát, amelyet a felajánlott áldozati adományok titokzatosan jelképeznek. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
A LEGSZENTEBB OLTÁRISZENTSÉGRŐL I.
Az Eucharisztia Krisztus áldozata és szentsége
A következő prefációt Nagycsütörtökön mondjuk; mondható még Krisztus szent teste és vére: Úrnapja főünnepén, továbbá az Oltáriszentségről szóló votív misékben.

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
(Mert) Ő az igazi örök Főpap, ki üdvösségünkért feláldozta önmagát, – és minden időkre szóló áldozatot RENdelt, meghagyva, hogy emlékezetére mi is felajánljuk néked. Ha értünk adott testét magunkhoz vesszük, erőt áraszt lelkünkbe, – ha értünk ontott vérét ISSZuk, tisztára mos minket.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, (a te) dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne - mondja az Úr. (Jn 6,57)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Urunk, töltsd be lelkünket istenséged örökkévaló élvezetével, amelyet drága testednek és vérednek mostani vétele már előre jelez. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség