Eseménynaptár

A LATERÁNI-BAZILIKA FELSZENTELÉSE – Ü

: 2020. november 09. hétfő
MISE: templ. szent. évf. B. Dicsőség, (Hitvallás nincs), pref. saját. – Olv.: Ez 47,1-2.8-9.12 v. 1Kor 3,9b-11.16-17 – Jn 2,13-22 – Egyet. köny.

A Város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje – olvassuk a Lateráni-bazilika homlokzatán. Isten épülete vagyunk, halljuk Pál apostol szavait. A kőből épült templom felszentelésének ünnepén jusson eszünkbe, hogy testünk a Szentlélek temploma, és közösséget alkotva építjük Isten épületét. Törekedjünk arra, hogy a mi közösségünkből is a kegyelem élő vize áradhasson.

Lateráni-bazilika a pápák legősibb bazilikája. Eredetileg az előkelő római család, a Lateranusok háza volt. A Nero elleni összeesküvés miatt elkobozták és császári birtok lett. Nagy Konstantin megtérése után Miltiadesz pápának adományozta, aki a római püspök székhelyévé tette. 313-ban már itt tartott zsinatot. A házban lévő bazilikát 324-ben a Legszentebb Megváltó tiszteletére szentelte. Ez a római püspöknek mint pátriárkának székhelye, és ezért a templomot "az összes templom anyja és feje" címmel ruházták fel. A XIV. században V. Orbán pápa a főoltár fölötti ciboriumba helyezte el Szent Péter és Pál apostolok koponyáját. A templom főoltárába befoglalt faoltár az apostol-oltár maradványa. A templom hajójában egy dombormű őrzi emlékét annak a történelmi eseménynek, amikor II. Szilveszter pápa átadta a magyar küldöttségnek az első királyunknak küldött koronát.

A mai szentmise megtanít arra, hogy a templom szent és Istennek szentelt hely; a mennyország kapuja, mert összeköti a földet az éggel. Egyben az egész Anyaszentegyházat is jelképezi, melynek élő építőkövei az Egyház tagjai. Előre jelzi a feltámadás utáni állapotot, és úgy mutatja be a Jelenések könyve alapján, mint a mennyország jelképét. Végül figyelmeztet saját méltóságunkra is, mert a keresztség révén a Szentlélek templomai lettünk.

A lateráni-bazilika felszentelése - fehér

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmányt olvasunk, bármelyiket választva az itt következők közül

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Láttam a templomból fakadt vizet, és akikhez eljutott ez a víz, meggyógyultak.
Száműzetésünk huszonötödik esztendejében az Úr eljött isteni látomásban, és egy angyal odavezetett a jeruzsálemi templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz. És íme, jobbról forrás tört elő!
Kísérőm így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog! A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-2.8-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét. Vö, 5. vers.
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: A folyók ágai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ti Isten temploma vagytok!
Testvéreim!
Ti Isten épülete vagytok. Mint bölcs építőmester az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat; de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá! A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,9c-11.16-17

ALLELUJA
Az Úr mondja: † Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, * hogy benne legyen nevem mindörökre! 2Krón 7,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus saját teste templomáról beszélt.
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 2,13-22

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
27. TEMPLOMSZENTELÉSRŐL ÉS TEMPLOMBÚCSÚRA
Pap: Testvéreim! Egy szívvel-lélekkel kérjük mennyei Atyánkat, hogy legyen minden szent hajlék az ő kegyelmeinek forrása, ahonnét áldást merít az ő szent népe!
Lektor: 1. Imádkozunk, Urunk, N. pápáért, püspökeinkért és papjainkért, tartsd meg kegyelmedben egyházmegyénket és egyházközségeinket!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozunk Hazánkért, egész népünkért és azokért, akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják: Adj nekik, Urunk, jó szándékot és bölcsességet, minket pedig segíts boldogulásunkban!
3. Imádkozunk mindazokért, akik adományaikkal és munkájukkal áldozatot hoznak templomainkért: Nagylelkűségükért jutalmazd meg őket, Urunk, bőkezűen!
(4. Imádkozunk a jelenlévő vendégekért, zarándokokért és egyházközségünk minden tagjáért: Lakjék szívükben szeretet, és vigyék haza otthonukba a békesség, a boldogság, a tisztelettudás és a becsület kincseit!)
5. Imádkozunk a szenvedőkért, az elhagyatottakért, az öregekért, a betegekért és a szomorkodókért: Nyerjenek erőt, oltalmat, gyógyulást és vigasztalást!
6. Imádkozunk elhunyt szeretteinkért is: Legyen osztályrészük az örök boldogság és a dicsőséges feltámadás!
Pap: Urunk, Istenünk! Figyelj irgalmasan családod könyörgésére. Ezen a szent napon egész szívvel újra átadjuk magunkat szolgálatodra. Segíts és oltalmazz, hogy elteljünk áldásod bőségével! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség