Hazánkban idén 10. alkalommal rendezik meg a házasság hetét és ez lesz a 14. házasság világnapja a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Pécsi Egyházmegyében Pécsett, Szekszárdon és Dombóváron lesznek programok.

A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára négy kontinens 21 országában ünneplik.

A kezdeményezés olyan széles körű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.

A házasság hete február 12. és 19. között lesz, mottója: „Veled kiteljesedve!".

Az idei programsorozat részeként a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Borostyán Egyesület vetélkedősorozatot szervez párok számára. A program célja, hogy a feladatok során minden pár együtt éljen át élményeket, így erősítve kapcsolatukat. Február 11. és 19. között lesz a párkapcsolat-építő játék: a Szerelmi kalandtúra. Ennek célja, hogy a párok az izgalmas heti feladatok során közös élményeket szerezzenek. Az 5 állomásból álló vetélkedőn a párok – minden korosztályból – egy menetlevéllel indulhatnak, amelyben olyan feladatok találhatók, mint például egy közös séta a Mecsekben a Kis-Tubesig. A jelentkezők a játék részleteit és a menetlevelet február 6-tól tölthetik le a Borostyán Egyesület honlapjáról. Az eseményről fontos információkat találhatnak még az esemény Szerelmi kalandtúra 2017 nevű közösségi oldalán is.

Pécsi programok:

Február 11. Házasság világnapja:

11.00 óra: püspöki szentmise a Pécsi Székesegyházban
13.00 óra: Regisztráció, szendvicsebéd a Dóm Kőtárban
14.00 óra: Házasság Világnapja ünnepi megnyitó
14.30 óra: Ünnepi előadás: „Házasságunk: egyre teljesebben."  Előadó: Süveges Gergő és felesége Margit
15.30 óra: Szünet
15.50 óra: Zene
16.10 óra: Kiscsoportos beszélgetés
17.00 óra: Szünet
17.30 óra: „Együtt másokért" díjak átadása, jubiláló házaspárok köszöntése, pezsgős koccintás
18.30 óra: Vacsora
19.30 óra: Bűvész, sörkóstoló, teaház, tánc

Házasság hete Pécsett:

  • Kalandtúra a Pécsi Baptista Gyülekezettel - több helyszínen, január 23. és február 18. között
  • Szerelmi kalandtúra házaspároknak – több helyszínen, február 11. és 19. között
  • Kerekasztal beszélgetés fiatal házasokkal - Pécsi Evangélikus Gyülekezet, február 13. 18.00 óra
  • Ciklus-show-Testem titkos jelzéseinek nyomában - Szent Mór Iskolaközpont, február 15. egész nap
  • Hisztiügyek - Dackorszak...2 évesen?! Pécsi Rita, a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház vezetőjének előadása - Családok háza, február 15. 10.00 óra
  • Szíves flashmob - Apáczai Csere János Nevelés Központ Művelődési Ház, február 18. 11.00 óra

 

Szekszárdi programok:

  • Élet-kóstoló - Wosinsky Közösségi Ház, február 14. 18:00 óra
    Meghívásos, játékkal egybekötött vacsora a 2013-2016 között, Szekszárdon szentségi házasságot kötött ifjú pároknak.
    Érdeklődni a részletekről Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 30/558-5664-es telefonszámon.
  • „Nem az a csoda, ha nem értjük meg egymást, hanem az, ha igen." Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa és felesége Judit előadása - Wosinsky Közösségi Ház, február 16. 18.30
  • Házasság Hete záróeseménye – Szekszárdi Belvárosi templom, február 19. 18.00 óra
    Házasok miséje és házaspárok megáldása a belvárosi templomban, utána szabadtéri formáció a téren.
    Minden házaspárt, jegyespárt, szerelmeseket, családokat és egyedül élőket is szeretettel vár a programokra a rendező Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája.

Szervezők: Halász Háló Egyesület és a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom párjai


 

Dombóvári programok:

A dombóvári plébánián február 12-én, vasárnap a belvárosi templomban a 11.30-kor órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében áldja meg a házaspárokat és a jegyespárokat Kutas Attila plébános. A szentmisére 150 párt várnak. 15 órakor pedig az elmúlt években házasságot kötött ifjú párok találkozhatnak a plébánossal és egymással, és kötetlen beszélgetés keretében oszthatják meg tapasztalataikat.

LD honlap logó