Február 12-én tartotta a Pécsi Egyházmegye soros igazgatói értekezletét Mohácson a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában. Az intézményvezetői szekcióban a résztvevők áttekintették az aktuális kérdéseket és elkezdték a stratégia feladatainak megbeszélését.

Boldog Gizella kozoktatas strategia mohacs web 20160120 23A püspöki köszöntő után Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója tartott előadást az egyházmegyei fenntartású intézmények vezetőinek és gazdasági vezetőinek. Az előadás után két szekcióban folytatódott a munka. Az intézményvezetői szekcióban az új egyházmegyei köznevelési stratégiáról volt szó. A projektben tíz iskola és hat óvoda vesz részt. A stratégiát január eleje óta Udvardy György megyéspüspök, Lampek Kinga, a Pécsi Egyházmegye fejlesztési igazgatója és Sümegi József egyházmegyei tanfelügyelő ismerteti az intézmények, tagintézmények vezetőivel, akik maguk is részt vettek a stratégia megalkotásában.

A projekt egyik fő célja volt, hogy az intézmények között olyan együttműködést és együtt gondolkodást indítson el, amely révén megteremthetőek az egységes katolikus nevelés alapjai. A katolikus közoktatási intézmények diákjainak összetétele változatos, ezért további cél a különféle háttérrel rendelkező tanulók esélyegyenlőségének megteremtése. A stratégia kidolgozásánál és megvalósításánál a speciális körülmények, adottságok figyelembevételével gyűjtenek össze módszertani megoldásokat az oktatás szakmai minőségének és hatékonyságának növelése érdekében. Fontos cél a továbbtanulás segítése, a tehetséggondozás támogatása, a katolikus intézményi értékek elmélyítése, a felzárkóztatás támogatása, valamint a lemorzsolódás arányának csökkentése.

Az új egyházmegyei köznevelési stratégia hat fő célterülete:

  • a katolikus köznevelési intézmény ideájának kialakítása,
  • az intézmények közötti együttműködés fejlesztése,
  • a humánerőforrás-fejlesztés,
  • a külső kapcsolatok fejlesztése,
  • a vonzerő növelése,
  • a gazdasági működés optimalizálása

A stratégia megvalósítása 2016 szeptemberétől három tanéven keresztül zajlik majd.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 28. - 2021. 10. 31.
Férfitalálkozó - Férfi mivolt:
Szekszárd, Rk. plébánia -
2021. 10. 29. -
Mindenszentek - ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 01. -
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 04. -
Elváltak, egyedülálló szülők lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 11. 05. - 2021. 11. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség