A tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium várja iskolájuk 7-8. évfolyamos tanulóit és szaktanárait a már hagyományos tanulmányi versenyükre.

A Béri-verseny célja, hogy a diákok az érettségi vizsgához hasonló erőpróbát tegyenek. A verseny célkitűzésének megfelelően a tantárgyakat a felsőoktatási felvételi eljárás szerint sorolták modulokba. A hagyományos tantárgyi versenyeken számon kért tudás ugyanis nagymértékben eltér attól a felkészültségtől, amelyre a tanulóknak a későbbiekben valóban szükségük lesz.

Az alábbi modulokra kérik 3 fős csapatok jelentkezését:

  • humán (magyar-történelem)
  • közgazdasági (matematika-történelem)
  • reál-egészségügyi (biológia-kémia)
  • műszaki (matematika-fizika)
  • nyelvi-informatikai (német – informatika), (angol – informatika)

A felkészüléshez a jelentkezést követően elküldik a modulonként összeállított feladattípusokat. Az idei verseny témája: Az időjárás-klímaváltozás

A verseny időpontja: 2016. március 23. szerda, 9.00 óra

A részletes programot e-mailben a nevezés beérkezése után küldik ki.

Jelentkezési határidő: 2016. március 4. (péntek)

Jelentkezés módja: telefonon: 06-74-471-633, vagy e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 május
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Dóm Kőtár, Pécs -
2023. 05. 31. - 2023. 05. 31.
Pedagógusnap:
Szent Mór Iskolaközpont -
2023. 06. 02. - 2023. 06. 02.
Szentháromság búcsú:
Sellye -
2023. 06. 04. - 2023. 06. 04.
Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség