Áldoztatóknak és igeliturgiát végzőknek tartott előadást Nyúl Viktor magyarszéki plébános, a PPHF oktatója Isten szaváról Isten szavának ajándékáról.

Jézusnak a szamariai asszonnyal való találkozása volt a kiindulópontja Nyúl Viktor magyarszéki plébános, a PPHF oktatója előadásának. János evangéliumában ezt olvassuk:


„Jézus ezt felelte neki: "Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked." Jn 4.11"

„Élő víz, ajándék, Isten igéje" – ez a három kulcsfogalom a szentírási szakaszban. „Mi Isten igéjét ajándékba kaptuk, és ajándékként kell továbbadnunk" – fogalmazott a plébános. Előadásában Isten szavának jellemzőiről beszélt, s hogy miképpen tárja fel nekünk önmagát az üdvösségtörténetben.

Az előadás teológiai megalapozását a második vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója és XVI. Benedek pápa apostoli buzdítása, a Verbum Domini jelentette. Az Ige és az egyház kapcsolatát vizsgálva a teológus kifejtette, hogy az egyház az Ige élő hordozója, aki hallgatja, hirdeti és ünnepli azt a liturgiában, ahol az Ige elevenné válik. A szentírás imádságos olvasásának, (lectio divina) mintája Szűz Mária, aki példát mutat abban is, hogy miképpen jelenhet meg Isten szava a mi életünkben. A napi evangéliumi szakasz döntéseink és cselekedeteink irányítója lehet, figyelmeztetett előadásában Nyúl Viktor atya, aki a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán újszövetségi szentírástudományt és görög nyelvet tanít.

Fotó: Mánfai György

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Papi zarándoklat Csíksomlyóra:
-
2023. 10. 09. - 2023. 10. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség