A hagyományoknak megfelelően nagycsütörtökön 10.00 órakor kezdődött az olajszentelési szentmise a Pécsi Székesegyházban, amelyen az egyházmegye papsága az egység kifejeződéseként közösségben újította meg Istennek tett ígéretét az ünnepi liturgia keretében.

A szertartásról: Ezen a szentmisén a püspök megszenteli a betegek olaját, a krizmát és a keresztelendők (katekumenek) olaját. A betegek olaját a betegek keneténél, a katekumenek olaját a keresztelésnél, a krizmát keresztelésnél, bérmálásnál, püspök- és papszentelésnél, valamint templomszenteléskor használja a püspök vagy a pap a következő húsvétig.

„Istenünk, minden vigasztalás Atyja, te, szent Fiad által segíteni akartál a betegek szenvedésén. Hallgasd meg kegyesen hitből fakadó imádságunkat! Kérünk, küldd el vigasztaló Szentlelkedet a mennyből erre az olajra, amelyet a zöldellő fa terméséből fakasztottál, testünk táplálására. Szent áldásod által legyen ez az olaj testi, lelki és szellemi oltalom mindazoknak, akik a szent kenetben részesülnek. Vessen véget minden fájdalomnak, orvosoljon minden betegséget és minden gyengeséget. Ez legyen az a szent olaj, amelyet megáldottál számunkra, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen." (Könyörgés a betegek kenetének megáldásakor)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség