Restaurálásuk után nemrég került vissza a pécsi Püspöki Palotába két 17. századi falikárpit, amelyek Mózes életének eseményeit ábrázolják.
A száz év után most először felújított kárpitok egy hat részből álló sorozatba illeszkednek, s nemsokára a nagyközönség is megtekintheti őket. Az alábbiakban Semsey Réka művészettörténésznek köszönhetően a falikárpitok történetét ismerhetjük meg. A restaurálási munkálatok részleteiről korábbi beszámolónkban olvashatnak.
A művészettörténész elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a köznyelvben gyakran keveredő gobelin és falikárpit kifejezések nem azonos jelentésűek: a gobelin szó a szaknyelvben csak a párizsi Gobelin manufaktúrában készült falkárpitok megnevezésére szolgál. A kárpitokról általánosságban elmondható, hogy gyapjúból szőtt nagyméretű alkotások voltak, amelyek általában várak, kastélyok, templomok belső díszítésére szolgáltak, barátságosabbá tették és egyúttal szigetelték a nagyméretű hideg tereket. A kárpitok mindig drága műtárgyak voltak, megrendelőjük vagy tulajdonosuk gazdagságát, az általuk berendezett terek előkelő voltát jelezték.
A pécsi Püspöki Palota falikárpitjai Brüsszelben készültek a 17. század végén, erre a városjegy utal a kárpitok sarkában – a vizsgálatok azt is igazolták, hogy a városjegy nem utólagos kiegészítés. A Mózes életét feldolgozó sorozat darabjai a következők: Mózes a fáraó előtt, Mózes átvezeti népét a Vörös-tengeren, Mózes harca az amalekitákkal, Mózes vizet fakaszt a sziklából, Mózes az égő csipkebokor előtt, Mózes vizet merít, és megitatja Jetro főpap juhait. A barokk időszakban különösen kedvelték a Mózes életéből összeállított sorozatokat; a legismertebbet ezek közül Nicolas Poussin készítette. Ritka azonban, hogy egy falikárpit-sorozat teljes egészében fennmaradjon: a pécsi Mózes-ciklus kiemelkedő jelentőségű, mert Magyarországon az egyetlen hat darabból álló, ép kárpitsorozat.
A korábbi szakirodalom szerint a Mózes-sorozatot Mária Terézia ajándékozta Klimó György püspöknek 1750 körül. Források azonban ezt nem erősítik meg, a kérdés tehát további kutatás tárgyát képezi. Nincsenek egyelőre biztos információk arra nézve sem, hogy pontosan hol és mikor helyezték el a reprezentatív sorozatot – az tudható bizonyosan, hogy a 19. század végén vagy a 20. század legelején a püspökség javítatta a darabokat, ami valószínűleg Dulánszky Nándor püspök mecénási tevékenységéhez köthető.
