Gyermeknapon együtt ünnepelt a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola közössége. Ügyességi és logikai feladatok is várták a tanulókat, majd a nap végén együtt uzsonnáztak a diákok.

A tanulóknak egy tizenkét állomásból álló akadálypályát kellett teljesíteniük.A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola kis létszámú osztályokkal és sok hátrányos helyzetű diákkal működik, így az oktatás-nevelés és az evangelizáció mellett a szociális védelem és gondoskodás is fontos feladata az intézménynek. Az iskola missziója, hogy az intézményben kialakult szokásrenddel, a hagyományokkal szólítsák meg a gyerekeket.

A gyermeknapon minden évben közös, vidám programot szervez az iskola közössége. Az idei ünnepségre is nagy lelkesedéssel készültek a diákok és a tanárok egyaránt. A tanulóknak egy tizenkét állomásból álló akadálypályát kellett teljesíteniük. Minden helyszínen különböző feladat várt rájuk. Próbára tehették ügyességüket, de logikai készségüknek is jutott szerep. A program második felét a habparty alkotta. A jó hangulatú délután közös uzsonnával zárult.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség