Június 7-én délután négy órakor a PTE BTK filmszakos hallgatóinak és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont diákjainak közös kiállítása nyílt meg a PTE Ifjúság úti aulájában. A középiskolások és egyetemisták festményei július végéig tekinthetők meg.

 MG 8319A kiállítás a pécsi Szent Mór Iskolaközpont, a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közös együttműködésével jött létre. Az együttműködésre az Inspiráló művész életművek, életpályák – bontakozó tehetségek című tehetséggondozó program pályázatának köszönhetően kerülhetett sor.

A kiállítási anyag elkészítésének irányítója a PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszékének oktatója, Kling László festőművész volt.

„Az egyetemen tartottam Színtan és kompozíció-kurzust, ahol az volt a hallgatók feladata, hogy a természetben formákat, színeket, motívumokat figyeljenek meg, és ezeket továbbgondolva hozzanak létre képzőművészeti munkákat. Ehhez a hallgatói csoporthoz csatlakoztak a Szent Mór-os diákok, az iskola Kovalovszky Éva által vezetett képzőművészeti műhelyének tehetséges gimnazistái. A kiállítás képei az egyetemen tartott alkotói napokon születtek: a diákok is bejöttek a tömbösített egyetemi órára, ahol először színelméletről és kompozíciós ismeretekről beszéltem nekik, majd szó esett különböző klasszikus és kortárs technikákról is. Ezt követően az egyetem mögötti botanikus kertben, a parkban, a pálmaházban gyűjtöttek motívumokat, sőt, az alkotói munkát is a szabadtéri helyszíneken kezdték meg. Nagyon ügyes alkotások készültek el végül: izgalmas volt látni, ahogyan a diákok a képeken kialakították saját formavilágukat." – mondta el Kling László.

Az alkotói napok és a kiállítás sikeres megvalósulása után a Szent Mór Iskolaközpont képzőművészeti műhelye és a bölcsészkar Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszéke további hasonló közös projekteket is tervez. A PTE Ifjúság úti aulájában látható kiállítást július végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

DSCN4664 P 16x9

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 25. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi