Prettl Ádám atya az egyházmegye legidősebb papja: 66 éve szentelték pappá és idén júniusban ünnepelte 90. születésnapját. A Szent Lőrinc Gondozóotthonban köszöntötték.

prettl adam 90 04Prettl Ádám atya Mecsekjánosiban született 1926. június 8-án, Pécsett szentelték pappá 1950. június 18-án. Több településen volt káplán, 1958-tól 2008-ig pedig Szálka plébánosa volt. Az ötven évig Szálkán szolgáló pap 2008 óta él a Szent Lőrinc Gondozóotthonban, ahová 90. születésnapja alkalmából Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspököt és Udvardy György megyéspüspököt is ünneplésre hívta.

Az ünnepségen az atya hálaadó szentmisét mondott, amelyen jelen voltak az otthon lakói és a rokonok is, Erb József városi képviselő pedig Magyarország kormánya nevében gratulált és adott át emléklapot az ünnepeltnek. A szentmisét fogadás követte.

Az otthonban aktív és rendszeresen miséző atya interjú keretében beszélt életéről. Felidézte azt az időszakot, amikor a jezsuiták által működtetett Pius gimnáziumba járt, az 1944-es orosz megszállást és az 1945-ös érettségijét, s hálával emlékezett arra, hogy őt személyesen – kispapként, majd felszentelt papként – a Rákosi-korszakban nem érte üldöztetés. A papi szemináriumi évekből az atya szép emlékeket őriz, noha abban az időszakban sokat nélkülöztek, gyakran volt hiány ételből – emiatt kétszer is tartottak téli szünetet, mesélte az atya.

prettl adam 90 06Káplánévei helyszínein (Mecseknádasdon, Himesházán, Máriagyűdön, Tolnán) is mindig megtalálta a helyét, 1958-ban pedig Szálkán rendezkedett be – hosszú időre. Az első szálkai évekről elmesélte, hogy mindennap misézett, s hogy az iskolai hitoktatás megszűnése után a templomban tartott hittanórákat a diákoknak.

Prettl atya több anekdotát is megosztott az életéből: például amikor 1974-ben nyert egy autót, ami miatt meg kellett tanulnia vezetni, és mesélt arról is, hogyan adta el a szálkai plébánia melletti kertjét.

Az atya betegsége miatt 2008-tól él a Szent Lőrinc Gondozóotthonban: hálás az Istennek azért, hogy megérte ezt a kort, s örül, hogy kilencven évesen is tud misézni. Körülményeivel elégedett, mindenekelőtt pedig büszkeséggel gondol arra, hogy az egyházmegyében – korban és a papságban eltöltött évek száma alapján egyaránt – ő a legidősebb pap.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség