Pohnert Dávid Pécsett született. Középfokú tanulmányait a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban végezte, jelenleg az Esztergomi Szeminárium növendéke. A krakkói Ifjúsági Világtalálkozón szerzett élmények megerősítették őt hivatásában.
„Első évemet végeztem el kispapként, még sokat kell érnem az úton. Úgy érzem, az Ifjúsági Világtalálkozóval mérföldkőhöz érkezett a hivatásom, kinyílt számomra a világ. Megismerhettem például a Chemin Neuf Közösség egy kis csapatát, és a krakkói új benyomások hatására végre meg mertem szólítani Istent szabadon, a dicsőítés formájában. Mertem hozzá őszintén, tabuk nélkül beszélni. Hasonló mély örömet és tapasztalatot kispaptársaim és a többi fiatal arcán is láttam. Volt, aki igazán megnyílt nekem, és volt, aki előtt én is meg tudtam nyílni. A tanúságtételek, az imák, a beszélgetések megérlelték bennem, milyen papnak is kellene lennem: nyitottnak, életvidámnak, gondoskodónak, érzékenynek, komolynak. Ezek azok az értékek, amelyeket Krakkóban fogalmaztam meg, ezek elérésére kell törekednem.
Krakkóban igazi fesztiválhangulat volt. Ahol Ferenc pápa ahol megjelent, ott óriási üdvrivalgás fogadta. Mi is – akikkel a Blonia Parkba tartottunk a Szentatya fogadására – belecsöppentünk a különböző nemzetek egyöntetű „Papa Francesco" skandálásába. Egyik kispaptársammal a világ különböző részeiből érkező atyáktól, papoktól, püspököktől és bíborosoktól áldást kértünk magunkra, hivatásunkra, családunkra, ez is nagy élményt jelentett. Volt, aki egyszerűen áldott meg minket, volt, aki szabadító imát mondott – Krakkó a kegyelem szigete volt azokban a napokban.
A mélység megtapasztalása volt az, hogy sírhattam a nehézségeimen és a keresztemen. Mindezt az Úr elé tudtam tenni. Ezekről a megtapasztalásokról mély baráti beszélgetések alakultak ki. Éreztük valóban: itt dolgozik valami, valaki. Rendkívül megerősítő volt az Ifjúsági Világtalálkozó. S ki tudja, lehet, hogy nem ez volt az utolsó életemben!"
