A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

A Belvárosi templomban tartott tanévnyitó ünnepség után tanévnyitó szentmisét mutatott be a főpásztor.

KPE 9883A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola a Környezet és Energia Operatív Program keretében újult meg. Az új épületet a 2016-17-es tanév kezdetén Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg. Az áldás után a tanévnyitó ünnepséget és szentmisét a szekszárdi Belvárosi templomban tartották. Itt mutatkozott be Tóth László, a Pécsi Egyházmegye új tanfelügyelője, aki elmondta: idén szeptember elsejétől újabb intézményekkel gazdagodik az egyházmegye: a Tolnai Szent István Gimnáziummal, a Tamási Szent Balázs óvodával, Dombóváron az Árpád-házi Szent Erzsébet óvodával, Komlón pedig a Szent Bernadett óvodával.

Az egyházmegye nevelő-oktató intézményei közül szinte mindegyikben volt kisebb-nagyobb felújítás, de a legnagyobb beruházások a közelmúltban a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban voltak. Hasonló felújítások történtek a siklósi, paksi és mohácsi intézményekben is. A felújítások saját erőből, illetve pályázati forrásból közel összesen 600 millió forintból valósultak meg.

Az egyházmegyei intézményekben 2016-ban több mint 200 diák érettségizett és folytathatta tanulmányait a felsőoktatásban vagy választhatott más, számára fontos életutat. Ahhoz, hogy a nevelő-oktató munka eredményes és igazán sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy az egyházmegye intézményeiben dolgozó több mint 400 pedagógus illetve óvodapedagógus számára a fenntartó a szakmai megújulását is biztosítsa és figyelemmel kísérje. Szeptembertől közel 3700 diák kezdi meg tanulmányait katolikus intézményeinkben.

Tóth László köszöntőjében elmondta:

„Európa a harmadik évezred elején eltávolodik a keresztény gyökereitől. Szent II. János Pál pápa határozottan megjegyezte, hogy a szocializmus utáni idő legalább olyan nehéz lesz, mint a korábbi. A keresztény identitás feladása egyenértékű az öngyilkossággal. A gyökértelen fa egy kis szellő hatására is elveszti stabilitását és nem tudja megtartani a saját ágait, hiszen a földben minden ágnak van egy ellentételező gyökere. Minden ágnak, vagyis minden döntésnek és minden tettnek megvan a maga morális következménye.

KPE 0011A keresztény iskolai nevelésnek határozott elképzelése van az emberről és az életről. A keresztény iskola az a színtér, ahol ötvöződik a hit, a kultúra és az élet. Annak a kultúrának és hitnek a szintézise, amely tudatos világnézetté alakul. Ha a krisztusi példaképben élünk, akkor állíthatjuk, hogy evangelizációs küldetésben vagyunk: a keresztény iskolának ez a legnagyobb küldetése. Az iskolának a keresztény közösség életének keretei között kell működnie. A keresztény nevelési színtéren nincs külön ideje a nevelésnek, a tudás átadásának vagy a lelki nevelésnek. Itt értéket közvetítenek a felkészült és egységes meggyőződésű felnőttek, nevelők. Itt az egyes tudományágak törvényei szerint kell hozzájárulni a személyiség teljes érettségének kialakításához. Természetesen nem lehet elfelejteni, hogy az iskola a társadalomba integrálva létezik és közoktatási feladatot lát el. Az egymásra hatás megjelenik, de nem csak ebben a relációban, hanem a szorosabb, családi vonatkozásban is.
Kölcsönös a kapcsolat a családokkal is. Pótolhatatlan a szerepe a szülői háttérnek, és nem lehet eredményt elérni, ha az egyes szereplők közt hiányzik a harmónia.

A tanévkezdés kapcsán Tóth László hozzátette:

„Ha nincs megújulás, nincs hordozás, nincs növekedés. A saját erőnkből ez nem megy, az újrakezdésre csak az Isten kegyelméből lehetünk képesek. Így kezdünk most egy új tanévet."

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség