Vedres Csaba sokoldalú zeneszerző és zongoraművész. Játszott saját alapítású zenekarokban klasszikus és rockzenét, számos zenei műfajban komponált, feldolgozott és előadott híres rockzenei, klasszikus és jazzdarabokat, rendszeresen fellép a Kiscsillag zenekar koncertjein, írt könyvet klasszikus és populáris zene kapcsolatáról, és nem utolsó sorban: kántorként is tevékenykedik.

Szeptember 25-én a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenészeinek, egy nagy létszámú vegyeskar és egy gyermekkórus közreműködésével mutatják be új művét, a Miserere című oratóriumot. A koncert a pécsi Ars Sacra Fesztivál záróeseménye lesz a Pécsi Egyházmegye, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft közös rendezvényeként. A zeneszerzővel az ősbemutató kapcsán beszélgettünk.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében a Miserere című oratóriumának ősbemutatója lesz. Mire utal a cím?

A „miserere" szó jelentése: könyörülj. „Miserere mei, Deus" (Könyörülj rajtam, Istenem): a nagy bűnbánati zsoltár, az 50. kezdőszavai. Önálló műfajnak nem nevezném a Misererét, de az biztos, hogy igen sok zeneszerzőt foglalkoztatott a téma: a legismertebb feldolgozás talán Allegrié. A Miserere az 50. zsoltár teljes szövegének feldolgozása.

Vedres Csaba 01Mi késztet ma arra egy zeneszerzőt, hogy az oratórium műfajában alkosson, milyen típusú tartalom számára lehet ez a megfelelő zenei forma?

A dunabogdányi plébánia hittantermében kezdtem el írni a darabot, s nyugodtan mondhatom: megtámadott. Amikor elvonultam oda a csendbe és nyugalomba, az volt a tervem, hogy befejezek egy zongoradarab-ciklust. Három napon át küzdöttem vele, aztán egyszerre valahogy ott volt a szó: „miserere, miserere". Először csak sima zsoltárfeldolgozásra gondoltam, de ahogy napról napra haladtam az anyaggal, kiderült, hogy itt komolyabb dologról van szó. Lassan kibontakozott előttem a tételek sora, egyre világosabbá vált az előadói apparátus, s álmélkodva láttam, hogy ebből oratórium lesz. Az oratórium nagyon izgalmas műfaj és műforma, egyben nagyon komoly zeneszerzői kihívás is. Nem tudtam kisebb formában kifejezni mindazt, ami a bűnbánattal és a bűnbocsánattal kapcsolatban összegyűlt bennem az elmúlt évtizedekben.

Megidéz-e művével korábbi oratóriumokat? Vagy általánosabban feltéve a kérdést: milyen hatások, zenetörténeti korszakok jelennek meg a Misererében?

Vedres Csaba 02Vannak műértő szavaink a kevert stílusokra, ilyen pl. a szecesszió vagy a crossover. Darabom sokféle stílus hatását tükrözi, de maga a hozzáállás egészen más. Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni személy és egyéniség között. A személy egyszeri és megismételhetetlen. Épp ezért nyugodtan hagyom, hogy bármi és bárki hasson rám, kivéve, ha az a hatás nyilvánvalóan gonosz. Sajnos nem a személyek, hanem az egyéniségek korát éljük: bevallom, rettenetesen unalmasnak tartom őket. Egy ember sohasem lehet unalmas, egy szerep viszont igen.

Visszatérve a kérdéshez: művemre hatott a gregorián, a korai többszólamúság, a késő reneszánsz (elsősorban Gesualdo), a kora barokk (elsősorban Monteverdi), a romantika különös akkordmenetei, a maiak közül pedig leginkább Arvo Pärt és a rockzene. De csak „párolva". A legnagyobb koncentrálást és kihívást mindig az jelenti, hogy egyben van-e még a mű. Ha ez könnyű feladat lenne, nem írtam volna hét éven át a darabot.

Mit jelent az Ön számára személyesen a mű?

Amit a zenéről tudok, beletettem. Példaértékű számomra Cseh Laci mondása, amikor évekkel ezelőtt az olimpiai esélyekről kérdezték. „Igyekszem a legjobbat úszni, amit tudok. Hogy ez mire lesz elég, azt nem tudom."

Egy másik szempontból a Miserere számomra tanúságtétel Isten irgalmáról. Felejthetetlen Márk evangéliumából, ahogyan Jézus végigmegy a bűnösök között, s mindnyájuk számára van egy kedves szava vagy éppen csodatétele. Az Isten a szenvedéseken keresztül űrt teremt az emberben, olyan űrt, amelybe bele tud férni az ő szeretete. A legeslegutolsó pillanatig is van megbocsátás. Ez a mi reményünk, s ha mélyebben átgondolom, a Miserere a remény üzenete.



0925 Kerekasztal beszelgetesVedres Csaba Miserere című oratóriumát bariton szólistára, gyermekkarra, vegyeskarra és vonószenekarra írta. A hat tételből álló mű a bűnbánatról szóló 50. zsoltár teljes latin nyelvű szövegének feldolgozása. Az alkotó számos kort és műfajt idéz fel zenéjével: megjelenik benne a gregorián, a gesualdó-i késő reneszánsz, a szenvedélyes kora barokk és kortárs stílusok egyaránt.

A mű a bűnbánattól a megbocsátásig követi a lélek útját, hogy végül a feloldozást és a reményt hirdethesse a zene nyelvén.

Közreműködik: Horváth Csaba – bariton; Pannon Gyermekkar (karigazgató: Schóber Tamás); Pécsi Bazilika Bárdos Kórusa (karigazgató: Uzsalyné dr. Pécsi Rita); Komlói Pedagógus Kamarakórus (karigazgató: Dr. Szabó Szabolcs); Pannon Filharmonikusok.

Karmester: Uzsaly Bence.

Pálfy Eszter

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség