Tolnai Szent István Gimnázium néven kezdte meg a 2016/2017-es tanévet az egykori Sztárai Mihály Gimnázium. Az intézményt ettől az évtől a Pécsi Egyházmegye működteti.

szent imor katolikus iskola evnyito tolna web 20160901 3A Tolnai Szent István Gimnáziumban idén 305 diák ül iskolapadba. Az intézmény működtetésének átvételét a Pécsi Egyházmegye kezdeményezte, a lépést az iskola pedagógusai és a szülők egyaránt támogatták. A korábban megyei, egy évig helyi önkormányzati fenntartású gimnáziumot 2013-tól tartotta fenn az állam. A döntés oka az volt, hogy egyházi fenntartásban biztosabbnak látja a városvezetés a gimnázium jövőjét, az egyházmegye ugyanis az intézményt az előírtnál alacsonyabb létszámú osztályokkal is működteti.

A négy- és hatosztályos képzést végző tolnai gimnáziumban az egyetlen szakmai változás a kötelező hittan- és erkölcstanoktatás bevezetése.

Az intézményt öt évig működteti és tartja fenn az egyházmegye, és a gimnáziummal egységben működik a jelenleg is egyházi fenntartású Szent Mór Katolikus Általános Iskola.

Az iskola hagyományaihoz híven, idén is megrendezte a sportnapot szeptember 2-án. A rendezvény célja volt, hogy a diákok és a pedagógusok együtt töltsenek egy vidám és tartalmas délutánt. A csapatok változatos feladatokban egymással versenyezve mérhették össze tudásukat, erejüket, ügyességüket.

IMG 1299

A sport rendkívül fontos az intézmény életében. A fenntartó Pécsi Egyházmegye és a városvezetés megállapodott abban, hogy a közeljövőben közösen alakítanak ki egy új sportpályát az uszoda mellett.

Fotó: Loósz Róbert, Szent Mór Katolikus Általános Iskola

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 március
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 10. - 2024. 03. 10.
Könyvbemutató a Magtárban:
-
2024. 03. 13. - 2024. 03. 13.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 03. 22. - 2024. 03. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség