A fogadalmi kápolnák közé tartozó szekszárdi Remete-kápolnában idén szeptember 10-én és 11-én tartották a már hagyományos Kisboldogasszony-napi búcsút. A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló ünnep az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása volt a Pécsi Egyházmegyében.

2016. ősz 028Szeptember 10-én, szombaton a szekszárdi Szent kapun való átlépéssel vette kezdetét az ünnep, majd a Belvárosi templomban rózsafüzér-imával és bűnbánati liturgiával folytatódott. Az irgalmasság volt a témája a katekézisnek, majd a szentségimádás után a hívek gyalog, zászlókkal és énekszóval zarándokoltak Udvardy György megyéspüspök vezetésével Szekszárd belvárosából a szőlőhegyen lévő Remete-kápolnához. Az ünnepi szentmisét a főpásztor mutatta be, aki az irgalmas és közeli Istenről beszélt. A szentmise után keresztúti ájtatosság és esti ima zárta a napot.

Szeptember 11-én, vasárnap délelőtt rózsafüzér-imádság kezdődött a Remete-kápolnában, a Rózsafüzér Társulat vezetésével. 10.30-kor búcsúi szentmisét mutatott be Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, majd szentségi körmenet zárta a búcsút. A két napos programra csaknem ezren érkeztek a környékről és az ország különböző településeiről.


A Remete kápolna 1757-58 között épült. Eszterházy Pál nádor leírásából tudjuk, hogy már a 11. században is kedvelt kegyhely volt, amely a török hódoltság alatt elpusztult. A hely nevét többrétű hagyomány igyekszik magyarázni, melyek egyben közösek, valaha e helyen remete talált magának lakóhelyet. A török hódoltság után a 17. század végén, 18. század elején lendült fel a város vallásos élete, és ezzel együtt a kegyhelyé is. A város szélén leroskadni induló kápolnát a hívek újjáépítették, megnagyobbították. A korábbi kápolna Szent Anna kultuszához kötődött, amelyet az újjáépítés után Mária születéséhez kapcsoltak.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség