Magyar Balázs pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus vezetésével ismét papi fakultatív képzésen vettek részt a pécsi egyházmegye papjai november 21-22-én, Mohácson.

megbeszelesekA hivatás oldaláról szemlélni Jézus emberségét örök kihívás a keresztények számára, hiszen Jézus Krisztusban a teljes ember jelent meg. Azonosulni az evangéliummal az érzelmek evangelizációját eredményezi. A hitet beengedjük az életünkre, hogy szabaddá váljunk a teljes életre. A szakember felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre is, amelyek ebben a folyamatban jelen vannak, különös tekintettel az emberi kapcsolatokra. „Boldoggá tenni még az Isten sem tud minket, ha nem működünk együtt vele" – fogalmazott Magyar Balázs pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, a mohácsi fakultatív papi képzés előadója.

„A csalódás mint a fejlődés rugója, abban a viszonyban értelmezhető, ahogyan a papságomra, hivatásomra, a szolgálatra tekintek. Tudnunk kell olyan döntéseket hozni, amelyek következtében meg tud újulni az Istennel való kapcsolatunk. A tanítványság lelkülete és az önmagunk iránti felelősség is megköveteli tőlünk ezt a gondolkodást."- tette hozzá Magyar Balázs.

Az örömmel végzett eredményes munka veszélyeit tekintve az előadó beszélt a papi életben tapasztalható stagnálásról, frusztrációról, apátiáról. A képzés alkalmával lehetőség nyílt beszélgetésekre, tapasztalatcserére, közös imádkozásra, szentmise ünneplésére.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
Hitoktatói Te Deum:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Székesegyház, Pécs -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség