A Pécsi Egyházmegye esperesi kerületi tisztségviselőinek mandátuma lejárt. Január elsejével Udvardy György pécsi megyéspüspök 3 évre nevezte ki a 9 esperesi kerület elöljáróit és jegyzőit. Bognár Attila András a mohácsi kerület esperese lett.

bognar attila atya 2017 vizkereszt BKA pécsi egyházmegyében nagyon szoros együttműködési stratégia mentén dolgoznak az esperesek. A püspök és papjai, a papok és munkatársaik, a katekéták, lelkipásztori szolgálattevők jól összehangolt tevékenysége által az evangélium üzenete megragadja az itt élők szívét.

Bognár Attila András, a mohácsi esperesi kerület új esperese így nyilatkozott munkájáról:
„Minden szolgálat, hivatal azt a jövőt hivatott szolgálni, ahol a legnagyobb kihívás a Krisztusban való növekedésben rejlik, amely nem csupán ismeret, gyakorlat, élet és közösségszervezés, hanem a Lélek adományainak felfedezése. Úgy tekintek minden szolgálatra, többek között erre a mostani megbízatásra is, hogy azt a közösségért kaptam. Az esperesek feladata, hogy a részegyház bizonyos területén a szentségi egymáshoz tartozást erősítsék, mely több síkú: a keresztségből fakadóan az egyetemes papság irányába mutat, a szolgálati papságból fakadóan pedig a püspök munkatársai vagyunk, miközben egymással az együttműködés területeit kialakítjuk. A harmadik terület: Egyházunkat képviselni, tanítását érthető és hiteles módon megjeleníteni. Olyan intézményes keret, amely szükséges ahhoz, hogy a világban partneri viszonyt tudjunk kialakítani a kölcsönös bizalom és dialógus szellemében."

A mohácsi esperesi kerülethez 8 aktív lelkipásztor és 1 nyugdíjas lelkiatya tartozik. Őket a lelkipásztori munkatársak segítik. A kerület az egyházmegye déli részét foglalja magába, amely Baranya egyik legvallásosabb vidéke. Az itt élők elvárják papjaiktól a jól megszervezett, összehangolt lelkipásztori munkát. Örömmel fogadják az Úr nevében érkező munkatársakat, elfogadva a szolgálatok időnként szükségszerű, rendkívüli rendjét is. A bólyi és mohácsi járáshoz tartozó kistérségben a legutóbbi népszámlálás adatai alapján 28 937 fő vallotta magát római katolikusnak, hozzávetőlegesen 50 templom és 30 kápolna van az esperesi kerület területén. A mohácsi katolikus nevelési intézményekben közel 800 gyermek tanul.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség