Telt ház előtt tartotta nyitóelőadását Pál Feri atya hétfőn a POTE aulában. Az ötrészes sorozat alkalmain eredményességről, együttműködésről és elégedettségről, boldogságról esik szó.

„A boldogság nem cél és állapot, hanem irány és folyamat” – ezt a gondolatkört fejtette ki nyitóelőadásában Pál Feri atya hétfőn. Ahhoz, hogy ezt az igazságot megértsük és életünk részévé váljon,  legelőször azt kell megértenünk, hogy a negatív lelkiállapot is az élet része. A krízis, ha a jó úton ér minket, egy folyamathoz tartozik, és nem tart örökké. De csak akkor, ha az irány jó. Ha ezen az úton járunk, akkor krízishelyzetben is lehetünk elégedettek, boldogok.

Telt ház előtt tartotta nyitóelőadását Pál Feri atya hétfőn a POTE aulában

Pál Feri atya a boldog élet ellenségének a szűklátókörűséget, a rövid távú gondolkodásmódot és az énközpontúságot nevezte.

Ahhoz, hogy igazán elégedettek legyünk, fel kell tennünk magunknak a kérdést: hogyan lehetek jól úgy, hogy annak legyen valami gyümölcse?

Pál Feri atya öt területet nevezett meg, amelyek segítenek a kérdés megválaszolásában:

  • Ne dramatizáljuk túl a szenvedést. Tudjuk azt, hogy elérhető számunkra a pozitív érzékek és értékek világa.
  • Legyünk elmélyültek, önátadottak. Akkor vagyunk jól, ha önfeledtek vagyunk.
  • Minden élet értelmes. Az életnek feltétel nélkül van értelme.
  • Az életünk akkor értékes, ha gyümölcsöző. Valamit létrehozok, ami nélkülem nem volt, és általam lett.
  • Emberi kapcsolataink minőségi kapcsolatok, mert lehet ránk számítani. Akkor minőségi egy kapcsolat, ha észrevesznek minket, és mi is észrevesszük a másik embert. Ha törődnek velünk, és mi is törődünk a másikkal. Ha megbecsülnek és tisztelnek, és mi is megbecsüljük és tiszteljük a másik embert. Ha következetesen emberszámba vesszük egymást.

 

Pál Feri atya eredményességről, együttműködésről és elégedettségről szóló előadássorozata március 30-án folytatódik.

Az előadások ingyenesek, de a nagy érdeklődésre tekintettel előzetes regisztrációhoz kötöttek. 

Helyszín: POTE aula (Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar – Pécs, Szigeti út 12.)

Időpontok: március 16., március 30., április 13., április 27., május 11. (kezdés: 18.30)

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség