Húsvéti múzeumpedagógiai foglalkozás lesz április 8-án délelőtt 10 órától a Püspöki KincsTárban 7-11 éves gyerekeknek. A foglalkozáson a résztvevők játékos feladatlap segítségével kereshetik meg a húsvéti ünnepkör jellemző tárgyait, képzőművészeti alkotások kapcsán beszélgetnek a nagyhét eseményeiről, és lesz kézműveskedés is.

muzeumpedagogia 02 BKTavaly indult az első múzeumpedagógiai foglalkozás a püspökség látogatótereiben. A Székesegyház, a Dzsámi, a KincsTár, a Dóm Kőtár és a Püspöki Palota tárlatát dolgozták fel a szakemberek olyan módon, hogy a kiállított értékeket a látogatók, főleg a gyermekek, egyszerűbben megérthessék. A múzeumpedagógia célja az, hogy a múzeumlátogatás során a tárlatok maradandó élményt nyújtsanak. A látogatásokon résztvevők így többször visszatérnek, nyitottabbá válnak a művészet befogadására. A szakemberek szerint ennek eredménye gyerekek esetében az iskolai foglalkozásokon is érzékelhető.
Az állandó tárlatokon előre felépített feladatsorokkal dolgoznak, míg az egyházmegye számára különösen fontos ünnepekhez kapcsolódó tevékenységeket időszakosan kínálják a látogatóknak. A két meghatározó helyszínen, a Püspöki KincsTárban és a Dóm Kőtárban a szakemberek segítenek felfedezni az értékeket, a jelképek és liturgikus tárgyak jelentését és jelentőségét. A látogatás végén közösen elkészített alkotásokat a gyerekek hazavihetik.

Az április 8-i foglalkozáson a résztvevők játékos feladatlap segítségével kereshetik meg a húsvéti ünnepkör jellemző tárgyait a KincsTár tárlatában. Ezt követően – életkoruknak megfelelő módon – képzőművészeti alkotások segítségével és sok beszélgetéssel dolgozzák fel a nagyhét eseményeit, majd a témához kapcsolódó kézműveskedés zárja a foglalkozást.

Regisztrálni az alábbi linken lehet itt

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség