A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk Jézus életének és rajta keresztül valamennyi emberi életnek a drámájával. Minden egyes stáció, állomás egy megállás: Jézus megáll egy-egy pillanatra, akár azért, hogy valakire rátekintsen, valakihez szóljon, akár azért, mert úgy tűnik, nem bírja tovább, és végül azért, mert elérkezett az útja végállomásához.
Mindenki életében vannak állomások, amikor megtorpan, amikor szenvedés, gyász vagy betegség akasztja meg, amikor úgy érzi, hogy nem megy tovább. A Jézus szenvedéséről való elmélkedés megerősít saját keresztjeink hordozásában, és ha életutunkon irányt tévesztettünk, vagy ha megtántorodtunk, tovább lendít. Mert Jézus keresztútja – és a mi keresztútjaink is – mindig az üres sír reményéhez vezetnek.
-
Pilátus halálra ítéli Jézust. Ez az állomás az ítélkezés veszedelmére hívja fel a figyelmünket. Korunk, de emberi történelmünk sajátossága is, hogy előszeretettel ítélkezünk. Az ítélkezés azonban veszélyes! Az ítélkezés nem a mi dolgunk, nem a mi ügyünk! (Valaki másé!)
-
Jézus vállára veszi a keresztet. Ez az állomás arra figyelmeztet minket, hogy ne akarjuk kispórolni, kikerülni életünkből a keresztet. Bátran merjünk arra gondolni, hogy nem vagyunk egyedül a kereszt hordozásában.
-
Jézus először esik el a kereszttel. Ez az állomás az elesés birodalmába kalauzol el bennünket. Nem kellemes dolog az elesés. Viszont a Mester megadja az eleséssel kapcsolatos örök érvényű receptet. Az elesésből fel kell állni. Ez a megoldás.
-
Jézus édesanyjával találkozik. Roppant fájdalmas találkozás lehetett ez az állomás. A találkozó főszereplői azonban lelkük mélyén tudják, sejtik, hogy ez nem a vég, itt valami még csak kezdődik, és valami nagyobb jó fog megszületni.
-
Cirenei Simon segít Jézusnak. Nagy áldás, ha van valaki, aki segít a kereszt hordozásában. Az ötödik állomás arra figyelmezte minket, hogy bárki lehet Cirenei Simon és bárkinek lehetünk a Cirenei Simonja. Ha ürességet, céltalanságot fedezek fel életemben, akkor gyorsan szegődjek a kereszthordozásban valakinek/Valakinek a szolgálatába.
-
Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak. Egy pici kis ruhadarab nem sokat tud enyhíteni a mérhetetlen szenvedésen. Mégis ez a kis kendő a szeretet leleményességéről tesz tanúbizonyságot. Legyek én is leleményes a szeretetben, mások szenvedésének enyhítésben. -
Jézus másodszor esik el a kereszttel. Az első esést még ki lehet magyarázni, a másodikat már nem. A recept azonban itt is ugyanaz, mint az első esésnél, vagyis fel kell állni és tovább kell menni.
-
Jézus találkozik a síró asszonyokkal. A sírás az együttérzés jele. Ez az állomás azonban azt üzeni nekünk, hogy pusztán a sírás, siránkozás nem old meg semmit.
-
Jézus harmadszor esik el a kereszttel. A harmadik elesésé komoly kísértés lehet a végső feladásra. A Mester azonban még itt is feláll és tovább megy. Ezzel örök példát ad nekünk.
-
Jézust megfosztják ruháitól. A ruhától való megfosztottság a teljes kiszolgáltatottság és az emberi méltóság sárba tiprása. Korunk problémája, hogy nem sokakat fosztanak meg ruhájuktól, de annál többeket gyaláznak meg modern módszerekkel emberi méltóságukban. Úgy tűnik azonban, hogy ezeknek a sokaknak is van remény, hiszen a legnagyobb méltóság is átélte ezt a méltatlanságot.
-
Jézust keresztre szegezik. A Mester sorsa örökre eggyé válik a kereszttel. Innentől kezdve nekünk is jogunk és okunk van rászegeződni a keresztre, vagy összetöretni a kereszten.
-
Jézus meghal a kereszten. Ez az állomás látszólag mindenek a vége, pedig ez mindennek a kezdete. A tizenkettedik állomás óta tudjuk, hogy minden dolog ami bevégezettnek tűnik, az tulajdonképpen valami újnak a kezdete.
-
Jézust leveszik a keresztről. Az emberi együttérzés, az emberi szív kifinomultsága tükröződik ennél az állomásnál. Milyen jó lenne,ha mindig, minden körülmények között érző lenne a mi szívünk.
-
Jézust sírba helyezik. A sír most betölti feladatát, funkcióját, de harmadnapra megváltozik minden, és ez a mi Reményünk. Ezt köszönjük meg hálás szívvel neked Istenünk!
Dohány Zoltán
