A Pécsi Egyházmegye referatúráinak vezetői Mohácson tartottak értekezletet, amelyen a tervezett eseményekhez kapcsolódó tennivalókat és a pasztorális terv négy területét érintő tevékenységeket foglalták össze.

referaturavezetok web 20170404 22Április 4-én délután találkoztak a pécsi egyházmegye referatúráinak vezetői Mohácson. A referatúrák fő feladata a plébániákon működő - különböző korú, érdeklődésű, nemzetiségű és élethelyzetben lévő híveket összefogó - közösségekhez kapcsolódó egyházmegyei szintű feladatok ellátása, többek között a közösségek alakításának ösztönzése, a plébánosok segítése, és közösségi programok szervezése Baranya és Tolna megyében.
A megbeszélésen részt vett Udvardy György megyéspüspök és az egyházmegye pasztorális területének vezetői is.
A találkozó fő témái közé tartozott a 2017. évi lelki és egyéb programok, valamint az ezekhez kapcsolódó költségvetés egyeztetése. A referatúravezetők tájékoztatást kaptak az április 22-re tervezett közösségvezetők találkozójával, a pünkösdhétfőn megrendezésre kerülő Közösségek Ünnepével és Jézus Szíve ünnepén Harkányban tervezett missziós programmal kapcsolatban.
A megbeszélés kiemelt témája volt a 2017. március 1-jén megalakult pasztorális iroda és a referatúrák együttműködésre vonatkozó elképzeléseinek egyeztetése, és az egyházmegye pasztorális feladatainak szervezésében és ellátásában végzett közös munka összehangolása. Ez azért fontos, hogy a mostani alapokra építve a plébániákkal történő együttműködéssel lelkiekben és programokban gazdagabbá váljon a pécsi egyházmegye és a plébániák közösségi élete.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.
Pécs Város és a Magyar Felsőoktatás Napja:
Pécs -
2022. 09. 01. - 2022. 09. 01.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség