Május 25-én katolikus pedagógiai konferenciát tartottak Esztergomban, amelynek díszvendége Luis Antonio Tagle manilai érsek, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció tagja volt. A rendezvényen a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársai mellett Udvardy György megyéspüspök is részt vett.

EKIF pedagogus konferencia Esztergom 170525 02

A manilai érsek a II. vatikáni zsinat Gravissimum educationis kezdetű, 1965-ös dokumentumát idézte: az igaz oktatás az emberek alakításán dolgozik, alakítja a személyiséget, hogy célt tudjon kitűzni maga elé, és felelősséget érezzen a közösség javáért.

Az oktatás tehát az ember alakításáról is szól, ezért az ember fejlődését az evangélium tanításával kell vegyíteni. A katolikus oktatás fő céljának a közösségen belül kell megvalósulnia: növekedjünk tudásban és éljünk hitben, hogy olyan emberek legyünk, akik Jézus Krisztushoz mérik magukat. Ehhez olyan légkört kell teremteni, amilyet a Szentlélek mutat számunkra, a szabadság és a karitász légkörét.

EKIF pedagogus konferencia Esztergom 170525 03


A karitász az iskolában az Istennel való találkozást jelenti. A pedagógusok feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek Jézussal találkozni, mert a kereszténység egy élő személyben, Jézusban gyökerezik. A Bibliában Isten felfedi saját magát, ezért a szentírás mellőzese Krisztus mellőzését jelenti.

A keresztény attitűd formálja a fejlődő embereket. Az iskolában meg kell ragadni az elmét és a szívet egyaránt. A gyerekek vágynak arra, hogy megbízzanak bennük, és csak az igazat, az igazit keresik, akiben megbízhatnak. Nem mindegy, hogy ki és hogyan közvetíti az Istent és mennyire hiteles a példaadó személy. Amit tanítanak a pedagógusok, azt el lehet felejteni, de hogy hogyan, milyen légkörben történt mindez, az nem felejthető.

Fotó: Lambert Attila

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Egyházmegyei Teremtésvédelmi Nap:
-
2021. 05. 08. - 2021. 05. 08.
ONLINE - Egyházmegyei gyalogos zarándoklat:
Pécs-Máriagyűd -
2021. 05. 08. - 2021. 05. 08.
ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Papi Szenátus, Gazdasági Tanács:
Püspökség -
2021. 05. 19. - 2021. 05. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség