A Pécsi Tudományegyetem 650. évfordulója alkalmából a történészek összegyűjtötték az alapítástól napjainkig tartó időszak egyetemtörténeti dokumentumait.

pte 650 megnyito web 20170531 4Az időszakos kiállítást, amely a Klimó Könyvtárban látható, Udvardy György pécsi megyéspüspök, Berke Gyula, a PTE oktatási rektorhelyettese, Fischerné Dr. Dárdai Ágnes, a PTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója, Vonyó József és Schmelczer-Pohánka Éva történész nyitotta meg.

A pécsi egyetem és az egyház kapcsolata az alapítástól ered. Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőjében elmondta, a jubileum éve örömet hordoz, hiszen megadja a lehetőséget a visszatekintésre. Az alapítás évében, 1367-ben Nagy Lajos király, Koppenbachi Vilmos pécsi püspök és V. Orbán pápa is úgy gondolta, hogy az igazság és a lelkek fejlődésének javára az egyetem létrejöttének előmozdítását támogatják. A nehézségek ellenére folyamatos volt a szándék, hogy fejlődjön a tudományos élet. Köszönetet kell mondanunk az elődöknek, hogy a tudományos értékek fejlődésével a hitben tudunk erősödni. Mindannyiunk feladata, hogy a saját területünkön megerősödjünk, hogy az igazság kereséséért tudjunk tenni – zárta gondolatait a főpásztor.

A pécsi felsőoktatás története 1367-ig nyúlik vissza, amikor Nagy Lajos a püspöki székvárosban, Pécsett egyetem létrehozását kezdeményezte. A történelem viharai miatt a XVIII. század végétől folyik Pécsett újra felsőoktatás, de igazi egyetemi képzés a pozsonyi egyetem 1923-as Pécsre helyezésével indul újra. A Pécsi Tudományegyetem a Tanárképző Főiskola integrálásával 1982-től lett Janus Pannonius Tudományegyetem. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola, majd 2000-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola bekapcsolódásával alakult ki a mai tízkarú egyetem, amely a mezőgazdasági képzésen kívül minden felsőoktatási területet magába foglal. A történeti linearitás ezért lehetetlen, így az egyetemtörténeti kiállítás is csupán részleteket, mozaikokat mutat be.
A kiállítás a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Klimó Könyvtárában (7621 Pécs, Szepesy I. u. 3.) látható.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécs Város és a Magyar Felsőoktatás Napja:
Pécs -
2022. 09. 01. - 2022. 09. 01.
Ars Sacra Fesztivál:
-
2022. 09. 12. - 2022. 09. 19.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség