A Pécsi Püspökség idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája kulturális programhoz. Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz.

A Kincsek éjszakája nevet kapta a Pécsi Püspökség június 24-i programja, amelynek keretében több helyszín sokszínű értékeit ismerhetik meg a látogatók. „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,21) tanítja a szentírás. A szív a Bibliában az ember személyiségének középpontját jelenti. Eredendő hivatásunk, hogy megtaláljuk azt az örök értékű kincset, amelytől legteljesebb boldogságunk függ. Ily módon életünk egésze kincskeresés, jelképesen erre utal az a játék is, amelyre a Pécsi Püspökség szeretettel várja az érdeklődőket. Négy helyszínen négy kelyhet kell majd megkeresni, amelyek egy bibliai idézet egy-egy szavát rejtik.

Az est folyamán három idegenvezetés indul a Püspöki KincsTárban, három rövid orgonakoncert lesz a Székesegyházban, a Püspöki Pincében pedig két időpontban kezdődik borkóstoló. A program ideje alatt a Székesegyház tornya mindvégig látogatható. Az idegenvezetés és a borkóstoló regisztrációhoz kötött, részletes program, regisztráció itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 július
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Egyházmegyei hivatali szünet:
-
2021. 07. 28. - 2021. 08. 01.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 08. 05. -
Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2021. 08. 09. - 2021. 08. 12.
Nagyboldogasszony-főbúcsú:
Máriagyűd -
2021. 08. 15. -
Katekéta fakultatív képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 08. 16. - 2021. 08. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség